Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója megerősítette lapunk információját. Elmondta, az ellenzéki párt nemzetbiztonsági kabinetjének vezetője és Nógrád megyei 2. számú választókerületi elnöke döntését személyes okokkal indokolta. Körülbelül két hete kapott a pártvezetés egy e-mailt tőle, melyben közölte, hogy nem tudja folytatni a munkát – fogalmazott Szabó Gábor. A pártigazgató elmondta, Navratil Attila azzal indokolta döntését, hogy magánéletileg és egzisztenciálisan is kifáradt.
Szabó Gábor hozzátette, a pásztói szervezet múlt hét csütörtökön új elnököt választott, a jelöltállítási folyamat így tovább folyik. A nemzetbiztonsági kabinetre pedig – az összes többihez hasonlóan – átszervezés várt, a parlamenti munkához igazítják őket.
Navratil Attila Pásztón indult a parlamenti választásokon, de nem jutott be az Országgyűlésbe, Becsó Zsolt (Fidesz–KDNP) mögött a második helyen végzett. Nevéhez fűződik a párt csendőrséggel kapcsolatos koncepciójának kidolgozása. 2007-ig, 25 éven át a Köztársasági Őrezred tagja volt. 2008-ban lépett be a Jobbikba.
PM Orban Reveals Plans for the Christmas Break + Video















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!