Az alapítványok közül kiemelte a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványt (MNÜA). Mint mondta, működését felül fogja vizsgálni a kabinet. Hozzátette: szeptember 30-ig tesznek egy javaslatot a kormány részére, mely azt mutatja, hogyan tudja az üdülési csekk a magyar turizmust, a családokat szolgálni.
Kiemelte: az üdülési csekkre mindenképp szükség van, és a kormány fenn is kívánja azt tartani. Azt azonban ki kell dolgozni, hogyan tudja az üdülési csekk a családok és a turizmus érdekeit szolgálni – tette hozzá.
Soltész Miklós közölte: a vizsgálatnak arra is ki kell terjednie, az MNÜA miért gondolta azt, hogy négymilliárd forintért egy külön televíziót kell létrehoznia közpénzből.
Arra az újságírói felvetésre, hogy az alapítvány 2009-ban az ATV-nek egymilliárd forintot adott, azt mondta: a kormány azt is vizsgálni fogja, milyen alapon kap egy televízió ekkora összeget.
Megszüntetnék az üdülési csekk adóját
Kérdésre válaszolva közölte: a költségvetés állapotától ugyan sok minden függ, de a Fidesz–KDNP turizmussal foglalkozó szakcsoportja azzal az előterjesztéssel fordul a kormányhoz, hogy jó lenne, ha megszűnne az üdülési csekk adója.
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványt az eddigi helyettes vezeti szeptember 30-ig, amíg a további döntések megszületnek, hiszen, mint emlékeztetett rá, az MNÜA elnöke, Karácsony Mihály lemondott. A kormány a szakszervezetek együttműködésére továbbra is számít – tette hozzá.
A parlamentben napirend előtt is téma volt az üdülési csekk helyzete. Móring József Attila (KDNP) arról beszélt, indokolt az üdülési csekk elfogadóhelyeinek bővítése.
(MTI)
A Pentagonnál emlékezett Trump
