Kövér László az új házelnök + Képek

Házelnökké választotta a parlament csütörtökön Kövér Lászlót, a Fidesz országos választmányának elnökét. Emellett törvényalkotási nagyüzem volt a parlament utolsó, nyári rendkívüli ülésnapján.• Biharit és Stumpfot választották alkotmánybíróvá 

MNO
2010. 07. 22. 17:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A politikus a titkos szavazáson 304 igen és 50 nem szavazatot kapott. Kövér Lászlót augusztus 6-i hatállyal választotta házelnökké a parlament. Az új házelnöknek gratulált Sólyom László államfő, Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke, Baka András, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Orbán Viktor kormányfő és a frakciók képviselői.

A szocialista frakció előre jelezte, hogy nemmel szavaz Kövér László házelnökké választására. Az Országgyűlés elnökének megválasztásakor a titkos szavazásokon korábban is előfordult néhány „nem” szavazat, de a szokásjog alapján az ellenzéki pártok is támogatták a házelnökjelölteket. Most először fordult elő, hogy egy képviselőcsoport testületileg elutasította az Országgyűlés elnökének megválasztását. Az Országgyűlésnek azért kellett új házelnököt választania, mert a jelenlegi elnököt, Schmitt Pált június 29-én köztársasági elnökké választotta a parlament.

A Fidesz elnöksége július 8–9-i, alcsútdobozi ülésén tárgyalt a házelnökválasztás kérdéséről. Másnap, július 10-én Kövér László újságírói kérdésre közölte: vállalja a tisztséget. Orbán Viktor szóvivője, Szijjártó Péter végül július 16-án jelentette be hivatalosan, hogy a pártelnök-miniszterelnök Kövér Lászlót javasolja házelnökjelöltnek a Fidesz–KDNP-frakció számára. A képviselőcsoport hétfői ülésén egyhangúlag támogatta a Fidesz választmányi elnökének házelnökké választását. Kövér László 1990 óta tagja az Országgyűlésnek.

Fotók: Hegedűs Márta

 

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.