A testület a héten öt igen, két nem és egy tartózkodással fogadta el a kenderültetvények létesítéséről szóló javaslatot, amelyet, ha a július 27-én esedékes meghallgatáson is elfogadnak, akkor jövőre a San Franciscó-i öbölben található Oakland lehet az első amerikai város, ahol a növényt ipari méretben is termeszthetik.
Az igennel szavazók azzal érveltek, hogy az ültetvény után fizetett adó jelentős segítség lehet a költségvetési hiánnyal küszködő városnak. Ráadásul más amerikai városok is a cannabis termesztésének engedélyezését fontolgatják, miután több államban is engedélyezett a növény gyógyászati célú alkalmazása.
Az orvosok szerint ugyanis a növény hatóanyaga alkalmas például a rákos betegek kemoterápiás kezelése során fellépő táplálkozási nehézségek kezelésére, illetve a zöldhályogos (glaukómás) betegek szemében a látóidegek sérülését okozó csarnokvíz nyomásának csökkentésére.
Az ipari termelés elellenző kistermelők attól félnek, hogy kiszorulnak majd a piacról. A kaliforniaiak pedig novemberben még arról is szavazni fognak, hogy ne csak a betegek, hanem bárki – aki elmúlt 21 éves – legfeljebb 28 grammnyi marihuánát tartson magánál és saját célra legfeljebb 2 négyzetméteres területen kendert is ültethet.
(uh.ro)
Orbán Viktor hamarosan átadja Magyarország új autópályáját, kövesse nálunk élőben!















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!