Másodszor is próbálkozott, de túljártak az eszén

Jelzőcsengő buktatta le azt a nőt, aki néhány napon belül már másodszor akart kifosztani egy mozgássérültet Szentesen – tájékoztatta a rendőrség szerdán az MTI-t.

MNO
2010. 07. 21. 12:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nő először múlt pénteken ugrott be az egyedül élő, súlyosan mozgáskorlátozott szentesi férfi házának az udvarába, majd a bezárt ajtót feltépve a lakásba is bejutott. A nehezen mozgó férfi hiába próbálta a nőt feltartóztatni, az megszerezte a sértett készpénzét – 43 ezer forintot –, majd sietősen távozott – mondta Tuczakov Szilvána.

A sértett rokonai – a hasonló esetek elkerülése érdekében – jelzőcsengőt szereltek fel a férfi lakásába. Nem sokáig kellett várni a csengő kipróbálására, ugyanis a nő szombaton újra megjelent a helyszínen. A sértett jelzett is közelben lakó rokonainak, akik még az udvarban elfogták a tolvajt – közölte az őrnagy.

A nővel szemben lopás gyanúja miatt indult eljárás. A gyanúsított februárban is hasonló bűncselekményt követett el, lebukását akkor is egy jelzőcsengő okozta – tudatta a szóvivő.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.