A nemzetpolitika, az oktatás, a kulturális értékek megőrzése és az ifjúságpolitikával összefüggő előadások idén is fontos elemei a tábornak, a beszélgetésektől nemcsak a problémák lajstromozását, hanem megoldásokat is várnak a résztvevők.
A kettős állampolgárság törvényi feltételeit a magyar Országgyűlés rendezte, de hogy ezzel a lehetőséggel éljenek is a magyar nemzet nem Magyarországon élő tagjai, az komoly logisztikai, szervezési feladatokat jelent. Ez is témája az idei Tusványosnak – nyilatkozta a Duna Televízió reggeli műsorában Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke.
A magyar kormánynak az is feladata, hogy segítse az erdélyi magyarság törekvéseinek megvalósulását – mondta a tábor hivatalos megnyitóján Répás Zsuzsanna, nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár. A Duna Televíziónak nyilatkozva úgy jellemezte Tusványost, mint egy párbeszédre lehetőséget adó terepet, amely segít megalapozni a magyar kormány nemzetpolitikai munkáját, tevékenységét.
„Azt szeretnénk, hogy ne íróasztal mellett ülve, Budapesten, egy zárt szobában találjuk ki, hogy mi volna hasznos, mi volna szükséges az erdélyi magyaroknak. Jöjjünk ide, nézzük meg a helyzetet, beszélgessünk az emberekkel és kérdezzük meg őket: mi a fontos számukra, mit szeretnének ők” – érvelt Répás Zsuzsanna. Hozzátette: a magyar kormány feladata az így megjelölt célok megvalósításában segíteni az erdélyi magyarokat.
A Duna Televízió helyszínen tartózkodó tudósítója megerősítette: a résztvevők nagy várakozással vannak Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes és Tőkés László EP-alelnök pénteki találkozója iránt, melynek a rendszerváltás a nemzetpolitikában és a közösségi autonómiák lesz a témája. A rendezvény kiemelkedő eseményének tartják helyben is Orbán Viktor magyar miniszterelnök szombatra tervezett látogatását.
(DunaTV)
Putyin határozott kijelentést tett a háborúval kapcsolatban, Szijjártó Péter az EU elszigetelődésére figyelmeztetett















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!