Megtöltenék a Balatont, de nem tudják

A balatoni haltelepítések első ütemében, július 12-ig közel 100 tonnányi főleg kétnyaras pontyot engedtek a tóba. Ha lesz rá forrás, a telepítések az ősszel folytatódnak további 250 tonnányi két-három nyaras ponty vízbe eresztésével – hangzott el a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit (BHN) Zrt. és a horgászok szövetségei értékelő összejövetelén hétfőn Siófokon.

MNO
2010. 07. 12. 19:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Varga László, a BHN elnök-vezérigazgatója kifejtette: rendkívül jó kapcsolat alakult ki a cég és a horgászok között, akik az idei balatoni haltelepítések mindegyikén jelen voltak, az ő javaslataik alapján választották ki a telepítések helyszíneit.

A cégvezető szólt arról is, hogy bizonytalan a balatoni halutánpótlás bázisa, hiszen az átalakított Balatoni Halászati Zrt. tulajdonában maradtak a tógazdaságok, miközben a cégből kivált BHN örökölte meg a halgazdálkodással kapcsolatos teendőket.

A probléma kezelésére a vagyonkezelő a nonprofit társaság rendelkezésére bocsátott haszonkölcsön-szerződéssel két tógazdaságot (Balatonlelle-Irmapusztán és Buzsákon), de mivel nem adta ezeket vagyonkezelésbe, a nehéz helyzetben lévő halászati cég jövőjétől függ a sorsuk. A balatoni halutánpótlás biztosításához, a megfelelő ivadékneveléshez a BHN-nek szüksége lenne a fonyódi tógazdaságra is, amelynek sorsa még bizonytalanabb, de legalábbis az elnök-vezérigazgató tudomása szerint még nem döntött róla a vagyon kezelője.

40 éve nem volt ilyen jó együttműködés


Táncsics Aladár, a 9 ezres tagságával a legnagyobb balatoni horgászszövetségnek számító és a balatoni horgászok érdekképviseletét felkaroló Bakony-Balaton Horgász Szövetség (BBHSZ) elnöke arról beszélt, hogy 40 éve nem volt ilyen jó együttműködés a halgazdálkodó cég és a horgászok között, mint most. Kifejtette: hosszú ideig az generálta a konfliktust a Balatoni Halászati Zrt. és a horgászok között, hogy a cég a telepítések mellett kereskedelmi halászatot is folytatott, ami ellentmondásos helyzeteket szült. A halászati társaság tavalyi átalakításával a jogutódjának számító BHN már nonprofit jelleggel működik, és legfeljebb gyérítő halászatot folytat a Balatonban a nemkívánatos halfajoknál – tette hozzá.

Táncsics Aladár szerint nem stafírozták ki eléggé a BHN-t a megalapításakor, és további eszközökre lenne szüksége ahhoz, hogy megfelelően láthassa el a halgazdálkodással kapcsolatos teendőit. A BBHSZ a Balatoni Horgászegyesületek Szövetségével karöltve szeretne fellépni a nonprofit halgazdálkodó cég jobb ellátása és jobb állami támogatása érdekében.

Több pénz kell a kutatásra is


A horgászszövetségek együttműködésüket ajánlották a BHN-nek az orvhalászat, az orvhorgászat visszaszorításában is, elsősorban információnyújtással. Táncsics Aladár szerint azért is van szükség az összefogásra, mert a haltolvajlás visszaszorítására kevés a BHN halőrállománya, nincs hatékony ellenőrző szervezet, és nem visszatartó erejűek a jogszabályok sem.

A horgászok szeretnék elérni, hogy a Balaton kutatására is több állami forrás jusson, mert szerintük túl kevés az információ a balatoni halak mozgásáról, növekedéséről, szaporodásáról. Ezt a hiányt próbálja meg pótolni a BHN és a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet jelölt halak vízbe eresztésével. A tavaszi jelölések után hétfőn Siófoknál újabb 750 kilogrammnyi, mintegy ezer darab jelölt kétnyaras pontyot engedtek a vízbe, amelyek kifogói az adatok közlése után jutalomként kedvezményes területi engedélyhez juthatnak.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.