A törvényjavaslatot, amelynek ma folytatják le az általános vitáját, múlt héten nyújtott be a fideszes Lázár János és Kocsis Máté, majd hétfőn visszavonták és új változatban nyújtották be. Az új változatban az öt helyett már csak három év szerepel.
Lefolytatják az iskolai nemzeti összetartozás napja bevezetéséről, a magyarországi és a külhoni magyar fiatalok közti kapcsolatok kialakításáról és erősítéséről a közoktatásban, valamint a Magyarország határain kívül élő magyarság bemutatásáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitáját. Ebben az Országgyűlés felkéri a kormányt, hogy készítse elő iskolai emléknap bevezetését a 2010/2011-es tanévtől a trianoni döntéssel kapcsolatban. Emellett azt is kérik a kormánytól, tegyen javaslatot a szomszédos országokba irányuló iskolai tanulmányi kirándulásokról szóló program kiterjesztésére 2013-ig pályázati formában.
Részletes vita is lesz a sporttal összefüggő egyes törvények módosításáról, amely alapján hetente legalább öt testnevelés órát kellene tartani az általános iskola mind a nyolc évfolyamán a 2014-2015-ös tanévtől. Az előterjesztés szerint megszűnne a Nemzeti Sporttanács és visszaállítanák a kis értékű kupák, érmek közelmúltban megszüntetett adómentességét.
(MTI)
Bakondi György: jelentősen romlott Európa közbiztonsági helyzete azzal, hogy az EU humanitárius kérdésként tekintett az illegális bevándorlásra















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!