Tekintse meg a Hír TV videóját!
A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló távhőszolgáltató egyik korábbi ügylete miatt a BRFK május végén rendelt el nyomozást hűtlen kezelés gyanújával ismeretlen tettes ellen. A feljelentést egy magánszemély tette, aki szerint a Főtáv Zrt. jogsértően vett részt egy csepeli lakópark hűtő-fűtő rendszerének kiépítésében.
A Hír TV Célpont című műsora tárta fel, hogy a lakóparkot kivitelező cég igazgatóságában és felügyelőbizottságában több a fővárosi MSZP-hez közel álló személy is felbukkant. A kivitelező késésben volt, amikor a Főtáv a segítségére sietett, és elvégezte a munkát a fűtési rendszer kiépítésével eredetileg megbízott magáncég helyett.
A Főtáv sem tudja, miért
Jelenleg a Főtáv Zrt. vezetése számára sem világos, hogy a vezérigazgatót milyen ügy kapcsán és milyen minőségben hívta be a rendőrség – olvasható a cég közleményében. A vállalatnál az a normális menet, hogy a vezérigazgató esetleges akadályoztatása esetén két vezérigazgató-helyettes biztosítja a társaság zavartalan működését – áll a kommünikében.
Balog Róbert, a Főtáv szóvivője kérdésünkre elmondta: nem tudja, hogy pontosan kik jöttek a vezérigazgatóért, és azt sem, hogy pontosan hova vitték. Azt tudja csak, hogy Kovács Lajos bent van a rendőrségen, de hogy miért, arról fogalma sincs. Kérdésünkre, hogy egy rendőrautó hátsó ülésén, vagy szolgálati autóján távozott-e a vezérigazgató, Balog azt mondta, hogy ebben az esetben ez teljesen lényegtelen. Egyébként azt sem tudja, hogy Kovács távozása után telefonált-e az általa irányított cégnél valakinek. Azt viszont a közleményükkel összhangban hangsúlyozta, hogy a Főtáv „működni tud és működni fog, a beszállítók számlái kifizetésre kerülnek, a fogyasztók ellátása zavartalan lesz”.
(hírTV, MNO)














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!