A szakértők meglehetősen borúlátóak. Az elemzők az S&P 1500-as indexében szereplő cégek közül 572-nek fogták vissza a várható eredményét az elmúlt négy hétben, miközben 396-nak feljavították a kilátását. Rossz előjelnek tekintik a szakértők, hogy a magánbefektetők amerikai szövetségének befektetői hangulatindexe 21 százalékra, 2009 márciusa óta legalacsonyabb szintre csökkent a múlt héten. Eközben a részvényalapokból nettó 11 milliárd dollárt vontak ki július első hetében globálisan, míg a pénzpiaci alapokba 18 hónapja legtöbbet fektettek be.
Mindenkit aggaszt, hogy mi lesz a gazdasággal, és a piacok ezt tükrözik vissza – mondta a Birinyi Associates egyik részvénypiaci szakértője. Cleveland Rueckert szerint a piac már beárazta a vállalati nyereségek növekedésének lassulását. Hozzátette: most mindenkit inkább az érdekel, hogy a cégek milyen kilátásokról számolnak majd be, amikor ismertetik negyedéves adataikat. A gyorsjelentés időszaka – a szokásoknak megfelelően – az Alcoa alumíniumipari óriásvállalat eredményismertetésével kezdődik hétfőn, tőzsdezárás után. A jövő héten olyan vállalatok közlik negyedéves számaikat, mint a Google, az Intel, a JPMorgan Chase és a Bank of America.
(MTI)
Dráma a tetőfokon, a darts-vb legjobb meccsén búcsúzott a titkos esélyes















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!