„Nem folytatható az elmúlt négy-öt év megszorító politikája”

A kormány ragaszkodik a bankadó bevezetéséhez, mert egy megszorítócsomagnak az az egyetlen alternatívája – jelentette ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában hétfőn. Mint hangsúlyozta, az elmúlt négy-öt év megszorító politikája, amely jelentős növekedési és versenyképességi áldozattal járt, nem folytatható. • Régen volt ilyen jó a magyar–román és a magyar–szerb kapcsolat

MNO
2010. 07. 19. 6:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Nemzetközi Valutaalappal és az EU-val folytatott tárgyalások nem megszakadtak, helyesebb a tárgyalási forduló eredménytelen lezárásáról beszélni – mondta. A miniszter egyetértett azzal a véleménnyel, hogy az unió szigorúbban tárgyal az IMF-nél, ami szerinte annak tulajdonítható, hogy miután az EU 27 tagállama közül csak 3 teljesíti az államháztartási hiánnyal kapcsolatos elvárást, Magyarországot szeretnék példának arra, hogy követve a brüsszeli ajánlásokat teljesíthető a hiány lefaragása. „Családon belül mindig szigorúbbak egymással” – mondta az uniós tárgyalási alapállásról szólva, s megjegyezte: az év végére lehet, hogy külön tárgyal majd Magyarország az EU-val.

A bankadóról szólva elmondta, hogy annak részleteiről szerinte még lehet egyeztetni, például arról, hogy 2 vagy három évig legyen érvényben a 2010-es konstrukció azonban már nem változhat. Nem tagadva, hogy a bankadó jár némi növekedési áldozattal, szerinte egy megszorító csomag jobban visszavetné a magyar gazdaságot. A kormány eddigi intézkedéseinek és a megélénkült külső konjunktúra együttes hatása, hogy miközben korábban a gazdaság 0,4 százalékos csökkenését várták, most már 0,5 százalékos bővülésével lehet számolni 2010-ben.

Hangsúlyozta: Magyarország megkezdte a szerkezeti reformokat és azokat folytatni is fogja. „Először a politikai osztályt operálta meg”, utalt az országgyűlési és önkormányzati képviselők számának megfelezésére. „Folytatjuk az adóreformot” – jelentette ki. Az egész három-négy éves ciklust átfogó, az állami kiadásokat, a bürokrácia csökkentését szolgáló reformcsomagot valósít meg a kormány – mondta. Kiemelte azt is, hogy az Orbán-kormány első intézkedéscsomagja 120 milliárd forinttal csökkentette a kiadásokat.

A miniszter a tárgyalásokon vitatott elképzelésekről szólva kiállt a bedőlt lakáshitelesek megsegítésére kigondolt nemzeti eszközkezelő mellett, s ismételten megerősítette, hogy az állami alkalmazottaknál alkalmazni kívánt 2 millió forintos bérplafon nem érinti a jegybank függetlenségét.

Hangsúlyozta, hogy a nemzeti eszközkezelőt a tárgyalásokon szerinte a rossz amerikai tapasztalatok miatt érte kifogás, azonban Magyarországon minimális költségvetési hozzájárulással valósulna meg az intézmény, amire a bankoktól várna pénzt a kormány, s csupán állami garanciával járulna hozzá annak működéséhez. Az eszközkezelő működésének fedezetét pedig az ingatlanok jelentenék, amelyek értéke várhatóan emelkedni fog a jövőben.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.