Peking fejlesztené gazdasági kapcsolatait Magyarországgal

Megerősítette a kínai külügyminiszter, Jang Csie-cse Martonyi János magyar külügyminiszternek, hogy Peking fejleszteni kívánja gazdasági kapcsolatait Magyarországgal – közölte a Külügyminisztérium szerdán az MTI-vel.

MNO
2010. 07. 21. 15:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Martonyi János Hanoiban tárgyalt kínai kollégájával az Asean „posztminiszteriális” konferenciájának és biztonságpolitikai miniszteri értekezletének előestéjén. A közlemény szerint a magyar külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a bilaterális kereskedelmi forgalom értékét tekintve Kína a legjelentősebb Európán kívüli partnerország, és ezért Magyarország érdekelt a gazdasági, kereskedelmi kapcsolatok további fejlesztésében, a magyar export bővítésében. A külügyminiszter megállapította: „nyitottak vagyunk a magyarországi kínai tőkeimport lehetőségeinek feltérképezésére és megtárgyalására”.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, 2009. évi adatai szerint Kínából a magyar behozatal tavaly meghaladta az ezer milliárd forintot, ami közel 50 milliárd forinttal volt alacsonyabb az előző évinél. Az export jóval kisebb értékű: 2009-ben 245,18 milliárd forint volt, egy évvel korábban pedig 189 milliárd.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.