Schmuck Andor „harcba hívja” a fővárosi szépkorúakat

Schmuck Andor elfogadta a Tisztelet Társasága és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) felkérését, és független jelöltként elindul az októberi főpolgámester-választáson.• Főpolgármester-jelölt lesz Schmuck Andor?

MNO
2010. 07. 13. 8:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Schmuck keddi közleménye szerint a Tisztelet Társasága keddi kibővített elnökségi ülésének egyhangú döntése alapján támogatta a Magyarországi Szociáldemokrata Párt kezdeményezését, hogy mérettessék meg a „Szépkorúak Budapestért – Budapest a Szépkorúakért” elnevezésű program. Az MSZP egykori politikusa úgy fogalmazott, hatalmas megtiszteltetés számára, hogy „Magyarország legrégebbi, legnagyobb múltú baloldali pártja és Magyarország legnagyobb, szépkorúakkal foglalkozó szervezete közösen biztosították töretlen bizalmukról”.

A jövő hét elején megnevezi kampánystábját, valamint jelöltjét a főpolgármester-helyettesi posztra. Egyúttal arra kéri leendő vetélytársait, hogy ők is közöljék, kit emelnének pozícióba győzelmük esetén. Ezen kívül találkozik mind a 150 fővárosi szépkorú klub vezetőjével, valamint írásban kér támogatást, javaslatot és véleményt a „Tisztelet Társasága 68 000 fővárosi tagjától”.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.