Seszták Ágnes: Hangulatjelentés

MNO
2010. 07. 08. 7:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormánynak nincs ideje alapos, közérthető magyarázatokra, erre kéne a közszolgálati televízió. A magyarok még mindig nem ébredtek fel, még mindig a dolgok felszínén leragadva acsarkodunk egymásra. Ez a sok individualista okoskodó naponta beömlik a tévécsatornák műsoraiba, és őket hallgatva azon kezdünk gondolkodni: kik között élünk itt? Lassan kiderül, Biszku Béla politikai bűnei nem nyomnak akkorát a latban, mint a hatszázezer forintos nyugdíja. Ami teljesen helyénvaló, egy volt belügyminiszter, aki tömeges halálos ítéleteket írt alá, ne urizáljon több mint félmillióból, amikor más a fizetéséből sem tud megélni. Ezt már rég rendezni kellett volna, ha lett volna rá akarat. Meglepődve láttuk, hogy megjelent valami szakszervezeti főember, és nemtetszését fejezte ki, hogy a szegény orvosok meg tanárok, meg igazgatók, mi lesz most velük, „csak” hathavi végkielégítést kapnak, éhen fognak halni, és a kormány azonnal vonja vissza ezt a demokráciatipró rendeletet. Nem akarok sértő lenni, de ezek az eddig soha nem hallott háborgó górék hol voltak az elmúlt nyolc évben az egy Kerpen Gáboron kívül?

(Magyar Nemzet, 2010. július 8.)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.