Elmondta, a bemutatkozó látogatás célja egyfelől az volt, hogy tájékoztatást adjon arról, milyen területeken illetékes az általa vezetett minisztérium az új magyar közigazgatási rendszerben, másfelől hogy megismerkedjen az elnökségre való felkészülés feladataival, felvegye a kapcsolatot az ehhez szükséges partnerekkel. Fellegi Tamás találkozott Andor László foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős biztossal, Neelie Kroes digitális politikáért felelős biztossal, Johannes Hahn regionális politikáért felelős biztossal, valamint Siim Kallas közlekedésért felelős európai biztossal.
Találkozott Danuta Hübnerrel, az Európai Parlament regionális politikáért felelős bizottságának elnökével, és Klaus Gretschmannal, a tagállami kormányokat képviselő Tanács egyik főigazgatójával. Emellett részt vett az Európai Parlament több bizottságának ülésén is. A miniszter a tárca illetékességébe eső négy elnökségi feladatterülettel kapcsolatban elmondta: a kohéziós, vagyis fejlesztési politika ugyan nem képez külön tanácsi ülésezési „formációt”, de ez a témakör magyar szempontból kiemelkedően fontos.
Megjegyezte, az megoldhatatlan, hogy mind a négy területet közvetlenül ő irányítsa. A mostani elképzelések szerint – bár hivatalos döntés még nincs – miniszteri irányítás lesz az energiaügyek és a kohéziós politika területén, a közlekedést és a távközlést pedig az államtitkárok viszik majd. Fellegi Tamás hangsúlyozta, hogy az uniós elnökségi feladatok ellátása nem szoríthatja háttérbe a nemzeti érdekek képviseletét, és úgy vélekedett, hogy Magyarországnak különösen a kohéziós politikában, valamint az energiaügyek területén nagy ügyességet kell majd tanúsítania elnöki pozícióban. Az MTI kérdésére a miniszter elmondta: Magyarországnak változtatnia kell az uniós források felhasználásán, és még a nyári szünet előtt a kormány elé kerülnek a tárca által kidolgozott, erre vonatkozó javaslatok. Egyfelől gyorsítani kell az uniós források lehívását, hogy behozható legyen a lemaradás. Másfelől a kis- és közepes vállalatok javára át kell csoportosítani a támogatásokat. E vállalkozásfajta nagy mértékben egybeesik a magyar tulajdonú vállalkozások körével, és jelenleg az uniós források csak mintegy 10 százalékának a kedvezményezettje. Az lenne a cél, hogy a felszabadítható források átcsoportosításával elérjék a 40-50 százalékos arányt.
Fellegi Tamás szerint azzal is foglalkozni kell, hogy megállapításaik szerint sok fölösleges, presztízsjellegű, egymással párhuzamosságokat mutató fejlesztésbe vágott bele az előző kormány, például az informatikai fejlesztések területén. A miniszter elmondta, hogy át kell alakítani a pályázati struktúrát. Kitért arra is, hogy a nemzetgazdasági tárca gondozásában készül a második Széchenyi Terv, amely a jövő évtől lehetőséget nyújthat tömeges pályáztatásokra. Szintén az MTI-kérdésére Fellegi Tamás nagyon korrektnek, tárgyszerűnek minősítette Andor Lászlóval lezajlott megbeszélését. Hangsúlyozta, hogy nem a politikai hovatartozásra voltak tekintettel, hanem egy magyar miniszter tárgyalt a magyar EU-biztossal azokról a kérdésekről, amelyek saját tevékenységi területeik metszéspontjában vannak. Fellegi Tamás ilyen jellegű együttműködésre számít Andor Lászlóval a jövőben is.
(MTI)
PM Orban Reveals Plans for the Christmas Break + Video















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!