Továbbra is aktívak az építőipari „adósságbűvészek”

Továbbra is válságban van az építőipar, júniusban 30 százalék feletti ütemben nőtt a felszámolás alá került építőipari cégek száma – közölte az Opten céginformációs szolgáltató kedden az MTI-vel.

MNO
2010. 07. 13. 13:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Optimizmusra adhatna okot, hogy a csődbe ment cégek számának növekedési üteme ugyanakkor lassult, egy évvel ezelőtt ugyanis még 22 százalékos emelkedést regisztráltak. A közlemény idézi Csorbai Hajnalkát, az Opten stratégiai igazgatóját, aki ezzel együtt aggasztónak tartja, hogy az építőipari főszezon közepén éves csúcsot mutat a bedőlt cégek száma.

Június végéig az idén összesen 1956 építőipari vállalkozás ellen indítottak felszámolási eljárást, ami 265-tel több, mint egy évvel korábban – állítja az Opten. Nem tekinthető a válságból való kilábalás jelének, hogy az új vállalkozások száma a félév során 12,7 százalékot emelkedett, mivel ez arra is utalhat, hogy az újabb és újabb cégek mögé bújó „adósságbűvészek” továbbra is aktívak az ágazatban – jegyzi meg Csorbai Hajnalka. Az Opten szerint ezt az is alátámasztja, hogy a nemzetgazdasági átlaghoz mérten nagyon sok új cég alakult mind júniusban, mind a félév egészében.

A hatodik hónapban alakult 433 új cég 26,9 százalékkal több, mint egy éve. Az első félév egésze során ezzel együtt gyorsult a végelszámolások növekedése, az első negyedév végi 6,9 százalékról 12,2 százalékra. Ez akár az ágazat konszolidációs folyamatának erősödését is jelenthetné, ám Csorbai Hajnalka szerint a konszolidáció csak egy stabilizálódott ágazatban következhet be, amiről ez esetben még korai lenne beszélni.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.