Új modelleket gyártanának Szerbiában

A jövő év végéig Olaszországból Szerbiába helyezné át két új modell gyártását a Fiat olasz autógyár – írta a csütörtöki szerb sajtó.

MNO
2010. 07. 22. 11:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tervek szerint két mini egyterű, a Fiat Idea és a Lancia Musa új verziójának gyártása kerülne át 2011 végéig a dél-szerbiai Kragujevacra, a Fiat ottani gyárába – jelentették szerb hírügynökségek Sergio Marchionnéra, a Fiat igazgatótanácsának elnökére hivatkozva. Az autók többféle motorral, öt- és hétüléses változatban gurulnának le a szalagról Kragujevacon. A beruházás értéke a hírek szerint eléri a 800 millió eurót. A tervek szerint 2011 utolsó negyedévében kezdenék a próbagyártásokat, és 2012 februárjában már az autószalonokba kerülhetnek a Szerbiában gyártott első egyterű Fiatok.

A két modell jelenleg a Fiat torinói gyárában készül. A kragujevaci Fiat-gyárban jelenleg csak egy modellt, Fiat Puntókat gyártanak. A Blic című belgrádi lap úgy tudja, olasz mérnökök már be is járták a kragujevaci gyárat, hogy felmérjék, milyen fejlesztéseket kell elvégezni ahhoz, hogy megkezdődhessen a két új modell gyártása. Állítólag javításra szorul az üzem tetőszerkezete és az áramellátáson is javítani kell. Az olasz autógyár két éve vette meg az egykori Zastava autógyárat, ahol a tervek szerint idővel el szeretnék érni az évi 200 ezer autós kapacitást. Tavaly 15 ezer Fiat Puntót szereltek össze Szerbiában.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.