Utánpótlás, felkészülés: elemezte a helyzetet az MKP új elnöke

A Magyar Koalíció Pártja (MKP) új, egy évre választott vezetőségének legfontosabb feladata lesz a csapat egyben tartása – nyilatkozta a Duna Televízió Heti Hírmondó című műsorának vasárnap este Berényi József, az MKP hétvégi rendkívüli kongresszusán megválasztott új elnöke. A novemberi önkormányzati választások szerinte megmutatják majd, hogy van-e tényleges támogatottsága a pártnak.

MNO
2010. 07. 12. 9:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elmúlt hetekben sokan sürgették a fiatalítást a pártban. Elégedett-e az új elnök a mostani kongresszus eredményeivel ezen a téren? – hangzott a Duna Televízió kérdése. Kiderült, Berényi József sem teljesen elégedett. Mint mondta: kevés idő volt átgondolni és megvalósítani ezeket a javaslatokat. „Már vannak fiatal alelnökök és kerülnek még az elnökségbe fiatalok, de mehettünk volna messzebb is. Egy év múlva a tisztújításban ezt a folyamatot lehet bővíteni” – mondta az MKP új elnöke.

A politikus szerint most, a parlamentből kikerülve kell megtalálni az utánpótlást. A választási vereség okait – a párton belül zajló vitára is alapozva – Berényi József úgy összegezte: túl sokat foglalkoztak másokkal és keveset önmagukkal. Nem önmaguk mellett, hanem mások parlamentbe jutása ellen folytattak kampányt, ami „nagyon visszaütött”.

A kisebb okok között említette, hogy lebecsültek néhány vitaműsort, amelyben nem vettek részt, mondván, abban szlovák szélsőjobboldali párt képviselője is részt vesz.

Ugyancsak szerepet játszott a kudarcban Berényi szerint az, hogy a magyar kettős állampolgárságra adott szlovák politikai reakció által elbizonytalanított szlovákiai magyarok úgy értelmezték, mintha az MKP a probléma része, nem pedig megoldója lenne. „Nem tudtuk megmagyarázni, hogy a kettős állampolgárság ilyen jellegű juttatása Magyarország részéről semmi más, mint ami Szlovákiában is volt 1997–2005 között; semmi rendkívüli az európai és a világpolitikában” – hangzott a magyarázat.

Hogyan tudnak majd együttműködni a szlovák kormánykoalíció tagjává lett Híd párttal az önkormányzati választásokon, illetve szélesebb értelemben is? – hangzott a Duna Televízió kérdése. Berényi József úgy reagált: az MKP alapszabálya szerint önkormányzati szinten a helyi alapszervezetek döntenek a koalíciókötésről. Ugyanakkor azt ajánlják az alapszervezeteknek, hogy minél inkább őrizzék meg a párt arculatát, identitását, programmegvalósítási lehetőségeit, ennek tükrében kössenek koalíciót.

„Ahol szükség van erre, ott koalícióra léphetnek a kormánypártokkal, nemcsak a Híddal, hanem a többiekkel is. Ahol pedig erre nincs szükség, ott belemennek egy természetes demokratikus választási küzdelembe” – mondta az új pártelnök.

Összességében azonban azt vallja az MKP, hogy magyar szavazattal magyar ember kerüljön közjogi méltóságba minden szinten, a kormánytól a helyhatóságokig. Ezért elsődlegesen az MKP-jelöltek támogatását kérik majd, s ha ez nem sikerül, akkor lehet tárgyalni másról – nyilatkozta Berényi József a Duna Televízióban.

(dunatv.hu)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.