Fokozottan figyeljenek ezen a hétvégén a viharjelzésre és tartsák be a szabályokat a Balatonnál nyaralók; hajózók, fürdőzők, horgászok – erre hívta fel a figyelmet pénteken a balatoni vízirendészet. A siófoki meteorológiai obszervatórium előrejelzése szerint a szombatra virradóra várható vihar balatoni sajátosságként ezúttal is csalóka lehet kissé; előfordulhat ugyanis, hogy egy ideig tombol, aztán elvonul és kisüt a nap. Ezután azonban – figyelmeztetnek a szakemberek – megint visszatérhet, lecsaphat.
Hetven-nyolcvan kilométeres erősségű szél, tíz-tizenöt fokos lehűlés vár a nyaralókra. Kovács Zsanett, a balatoni vízirendészet sajtószóvivője azt mondta: nem akarják elriasztani a hétvégére érkező vendégeket, csak arra kérik őket, figyeljenek a viharjelzésre, az időjárás-változásokra. Fokozott készültséget rendeltek el egyébként a vízirendészetnél szombatra és vasárnapra.
A vízi rendőrök a pénteki kánikulában is mentettek: Balatonföldváron egy 12 és egy 13 éves gyermek ment a vízre vízibiciklivel, ám elfáradtak és az erős déli szélben befelé sodródtak, nem tudtak kijutni a partra. A balatonföldvári vízi rendőrök mentették ki őket a tóból.
(sonline.hu)
A Politico is elismeri, a valódi hatalom Oroszország kezében van















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!