A múlt évben a Vylyan Pincészet is megszenvedte a válságot, árbevétele 17 százalékkal, 470 millió forintra esett vissza, s ez a visszaesés a borpiac általános, 15-30 százalék közötti szűkülésének eredménye – jelezte a birtokigazgató. A múlt év jellemzője az volt, hogy az olcsóbb borok forgalma stagnált illetve nőtt, a drágább, minőségi borok, így a Vylyan eladásai csökkentek.
Debreczeni Mónika elmondta: a Vylyannál folytatódnak, és 2011 végén fejeződnek be a technológiai fejlesztések, amelyek EU-s pályázat révén valósulnak meg. A 100 millió forintos beruházás – amelyből 40 millió forint vissza nem térítendő támogatás – keretében tartályokat, hordókat, prést, címkéző gépet vásárolt a pincészet.
(MTI)

Kígyó miatt rettegtek Lentiben, futótűzként terjedt a hír