Azt szeretnénk, ha az intézmény több lenne, mint egy iskola – mondta Molnár Róbert polgármester, miközben a falubeliek az utolsó simításokat végezték az újjávarázsolt épületen.
A belső és a külső tereket is úgy alakították ki, hogy azok a közösséget szolgálják. A földszinti folyosón beszélgetésre csábító zugokkal, egy alföldi falu hangulatát portálokkal, kirakatokkal, előtetőkkel megidéző utca várja a diákokat. Innen nyílik az osztálytermek mellett az az iskolai menzákkal gyökeres ellentétben elegánsan berendezett étkező, ahol majd a tanulók maguk is részt vesznek a terítésben és a felszolgálásban. A diákok az önkormányzatnak köszönhetően ingyen tízórait kapnak majd az intézményben, s úszásoktatásuk költségét is a község fedezi – közölte a falu első embere.
Az életre is nevelnek
A diszciplináris tárgyak mellett az életre is kell nevelni a gyerekeket, ezért szeretnénk az igényességet is beléjük plántálni, s ez nem elsősorban pénzkérdés – hangsúlyozta Molnár Róbert.
Az épület emeleti folyosóján, ahol a fal mellett ülőgarnitúrák sorakoznak majd, pillanatok alatt mozitermet is ki lehet alakítani, decemberre pedig elkészül a tévéstúdió, ahol világhálós iskolai adás mellett akár a község egészének sugárzott műsorok is készülhetnek majd – közölte a polgármester.
A határon túlról is várnak diákokat
A rekonstrukció költségeihez az új fenntartó, a Szeged–Csanádi Egyházmegye 17 millió forinttal járult hozzá, ezt az önkormányzat 7 millió forinttal és további 7 millió forintnyi munkával egészítette ki. A Magyar Baptista Szeretetszolgálat pedig 3 millió forinttal járult hozzá az iskola új berendezéséhez.
Az oktatás színvonalát a kiváló felszereltség mellett az is garantálja majd, hogy a tizenhat fős tantestület tagjait száztíz jelentkező közül válogatták ki – mondta Molnár Róbert.
Az iskola bezárása előtt száz diák tanult Kübekházán, a pótbeiratkozásokat követően ősszel hatvanöten kezdik meg a tanévet, egy-két éven belül a polgármester reményei szerint azonban száznegyvenre nő a tanulói létszám. Ehhez hozzájárulhat az is, hogy a román határ néhány száz méterre húzódik a falutól. A szomszédos ország schengeni csatlakozása után Óbébáról és Keresztúrról is érkezhet húsz-harminc diák, a településeken ugyanis a közelmúltban szűntek meg a magyar iskolák.
(MTI)

Halálos baleset történt a Fogarasi úton