Lefelé tart Spanyolország

Spanyolország felfelé módosította második negyedévi gazdasági teljesítményének korábban kiadott mutatóját: az egy évvel korábbihoz képest csak 0,1 százalékkal csökkent a GDP, a korábbi, 0,2 százalékos zsugorodást jelző becsléshez képest.

MNO
2010. 08. 26. 16:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az előző negyedévhez viszonyított 0,2 százalékos növekedést most is megerősítették, és ez már a második, növekedést jelző negyedév volt a közel két éve recesszióval küzdő spanyol gazdaságban. A második negyedéves növekedést főként a háztartások fogyasztásának emelkedése segítette. Spanyolország 65 milliárd eurós megszorító csomagot vállalt azért, hogy a tavaly 11 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányát 2013-ban az uniós stabilitási paktumban lefektetett 3 százalékos küszöb alá tudja csökkenteni.

Ugyanakkor a spanyol kormány a magas államadósság és államháztartási hiány ellenére a gazdaság élénkítésére készül. José Luis Rodríguez Zapatero kormányfő úgy véli, az államadósság finanszírozásának csökkenő költségei hagynak mozgásteret arra, hogy újraindítsanak a kényszerű takarékoskodás miatt korábban befagyasztott projekteket. A spanyol kormány várakozásai szerint jövőre már 1,3 százalékkal, 2012-ben 2,5 százalékkal nő a gazdaság.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.