A moszkvai Vtsiom közvélemény-kutató csütörtökön publikált hangulatmutatója – amelyet 42 régióból 1600 fő megkérdezése alapján állított össze – öt ponttal csökkent a júliusi 15 pontról, miközben májusban még 24 ponton állt a mutató.
Az optimisták aránya 7 százalékponttal 41 százalékra mérséklődött, miközben a pesszimistáké 12 százalékponttal 36 százalékra emelkedett. Mint az elemzés készítői megjegyezték, elsősorban Oroszország középső részén, valamint az uráli területeken lettek borúlátóbbak az emberek, míg a déli, és távol-keleti részen derűlátóbbak.
Eközben napvilágot látott egy hivatalos adat is a gazdasági kilátásokról, amely a korábbihoz képest optimista képet fest a helyzetről. Andrej Klepacs gazdasági miniszterhelyettes csütörtöki nyilatkozata szerint a szárazság és a hatalmas károkat okozó tűzvész ellenére a kormány tartja magát korábbi előrejelzéshez, amely szerint a GDP 4 százalékkal növekszik az idén, az infláció azonban – éppen a nagy szárazság miatt – várhatóan meghaladja majd a korábban jelzett 6-7 százalékot, de elmarad a tavalyi 8,8 százalékos csúcstól.
Jövőre és azután viszont a korábbi várakozásokhoz képest nagyobb lesz a gazdasági növekedés a kormány prognózisa szerint: 2011-ben 4,2 százalékkal növekszik majd a GDP (előzőleg 3,4 százalékot vártak), 2012-ben 3,9 százalék (3,5 százalék), 2013-ban 4,5 százalék (4,2 százalék). Az előrejelzés szerint a vártnál gyorsabban növekszik majd az ipari termelés is, 3,9-4,9 százalékkal, a várt 3,2-4,2 százalék helyett.
(MTI)

Elképesztő, mit tett egy nyugdíjas egy vasúti átjárónál – videó