Milliárdos beruházás a szakképzésért

Több mint 630 millió forintból elkészült a gyulai központtal működő Harruckern János Közoktatási Intézmény oktatási és kollégiumi épületegyüttese, további 1,4 milliárd forintból pedig már épül a térségi szakképző központ – közölte a Békés megyei önkormányzat elnöke pénteken az MTI-vel.

MNO
2010. 08. 27. 10:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Farkas Zoltán (Fidesz) elmondta: a megyei önkormányzat álláspontja szerint a szakképzés jelentősége a következő időszakban fel fog értékelődni, ezért a fenntartó számára fontos, hogy a maga eszközeivel segítse a versenyképes szakismeretek megszerzését a diákok számára.

Az önkormányzat korábban elfogadott egy olyan növekedésorientált gazdaságfejlesztő programot is, amelynek keretében az évtizedek óta szükséges beruházásokat előrehozta annak érdekében, hogy csökkentse a válság hatásait és a térség építőipari vállalkozásai munkához jussanak.

Az új oktatási és kollégiumi tömb megépítését az is indokolta, hogy az oktatási intézménybe egyre többen jelentkeznek a megye más településeiről is, ezért számukra kollégiumi ellátást kell biztosítani. Farkas Zoltán megemlítette, hogy előzőleg ilyen célra nem nyílt meg pályázati lehetőség, ezért a fenntartó egy korábban kibocsátott kötvény terhére vállalta a beruházás több mint 630 millió forintos költségének finanszírozását.

Az új, kétszintes, 2600 négyzetméter alapterületű ingatlan alsó szintjén nyolc tantermet, előadótermet, tárgyalót és szociális blokkot alakítottak ki, míg az első emeleten 34 kollégiumi szoba épült, amelyek 100-120 diák elhelyezésére nyújtanak lehetőséget. Az első tanulók már megkezdték a beköltözést – tette hozzá.

Zámbó András, az oktatási intézmény igazgatója azt közölte, hogy már épül az iskola új térségi szakképző központja (TISZK) is, az 1,4 milliárd forintba beruházáshoz már az uniós alapok biztosították a forrást. Mint elmondta, olyan tanműhelyek létesülnek, amelyek egyszerre segítik az építőipari, a vendéglátós és az idegenforgalmi szakemberek képzését.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.