A zeitgeist – korszellem fogalom sokak számára közismert; német eredetű, a 19. századból, Hegel korából származik. Nem mást jelent, mint egy adott korszak uralkodó irányvonalát, gondolkodásmódját, szemléletét. E fogalomnak óriási jelentősége van a mai korunk, még közelebbről a mai magyar valóság, ha tetszik politikai valóság megismerésében, felismerésében is. A korszellem felismerése ugyanis nem pusztán a részleteket, részjelenségeket mutatja be nekünk, hanem sokkal inkább az egész megértéséhez nyújt segítséget. Ez igaz a kultúrára, a tudományra, a gazdaságra és sok más területre, persze a politikára is.
Jómagam ezúttal az utóbbival, a politikai korszellemmel foglalkoznék röviden, különös tekintettel a jövő évi parlamenti választásokra. Vajon kinek kedvez a politikai közhangulat ma, a Fidesznek vagy a Tisza Pártnak?
Az elmúlt évszázadokban természetesen sokféle zeitgeist, azaz korszellem bukkant fel, uralkodott egy meghatározott ideig, majd oldódott fel vagy tűnt el teljes egészében. Beszélhetnénk olyan nagy korszellemekről, mint például a középkori keresztény vallásosság időszaka, később a nemzeti liberalizmus megjelenése a 19. században, majd említést tehetnénk a 20. század radikális és szélsőséges korszelleméről, a fasizmusról és a nácizmusról, illetve ezzel párhuzamosan, előbbieket túlélve a kommunizmus–szocializmus korszelleméről.
Közeledve korunkhoz, jelenünkhöz, fontos kiemelni, hogy a kommunizmus felbomlásával és a Szovjetunió megszűnésével egyszer csak megjelent – erről először Francis Fukuyama filozófus írt 1989-ben – a liberális demokrácia szellemisége, amelyről ő úgy beszélt, mint a történelem végső és az egész világot átjáró korszelleme, amelynek már nincs több alternatívája.
Jól tudjuk, hogy Fukuyama óriásit tévedett, amit később maga is beismert, hiszen a történelem végéről beszélni ellentmond minden emberi és történelmi tapasztalatnak. Ugyanis a világtörténelem, de egyetlen ország történelme sem jut egy végső, változatlan állapotba, még akkor sem, ha adott birodalmak vezetői – legyenek azok diktátorok vagy demokraták – ebben hisznek.
Egyfelől a világ minden részén folytatódtak a háborúk eszmék és ideológiák között, illetve geopolitikai, hatalmi megfontolásoktól hajtva, a Közel-Kelettől kezdve Latin-Amerikán, Ázsián át egészen Európáig, lásd az éppen most zajló orosz–ukrán proxy háborút. Másfelől viszont
az ezredforduló után az addig uralkodónak látszó liberális irányzatnak egy olyan eltorzult változata jött létre, amelyet nevezhetünk woke-időszaknak vagy szélsőséges ultraliberalizmusnak, ami az Egyesült Államokból indult, de gyorsan átterjedt Nyugat-Európára is, miközben Közép- és Kelet-Európát még nem tudta teljesen átjárni.
Tudjuk, ennek mik a legfőbb jellegzetességei: nemzetekfelettiség, amely a nemzeteket elavult valaminek láttatja, és helyette a globális szervezetek uralmát, egyfajta világkormányzást tűz ki célul, az LMBTQ-mozgalmak által a különféle szexuális torzulások látványos támogatása és a család ellen való fordulás, a történelem újraértelmezése, a „bűnösnek” tartott fehér emberek törlése (cancel culture), előtérbe állítva a korábban elnyomott rasszokat (critical race theory), s mindezeken túlmenően minden hagyományos intézmény – család, vallás, polgári kultúra – elutasítása, „dekonstrukciója” és egy új világ felépítése, amely a kozmopolitizmusra, egyfajta világtársadalomra épül, ahol az emberek fajtától, kultúrától, vallástól, szexuális és más szokástól függetlenül egyformán élnek és gondolkodnak (lásd a Great Reset 2020-as koncepcióját Klaus Schwab és a Világgazdasági Fórum tálalásában).
A woke-korszak órási károkat okozott Amerikában, de Európában is, s még nem jutottunk túl rajta egyáltalán, mégis megjelent a változás lehetősége azáltal, hogy Donald Trumpot másodszor is amerikai elnökké választották. Lehetséges, hogy a korszellem változhat, lehetséges, hogy a woke, a gender vagy az önsorsrontó klímapolitika fokozatosan háttérbe szorulhatnak. Ennek már az első jelei megmutatkoztak, s ez folytatódhat, ha a Trump-féle csapat kitart és nem adja meg magát a mélyállamnak vagy másképp a globális elitnek, mely utóbbi a woke-féle zeitgeist egyik legfontosabb támogatója, nemcsak szellemileg, hanem főként financiálisan – nélkülük nem tudna ez a „liberális” zeitgeist ilyen erős lenni. Ahogy az angol mondás is szól: minden változik, csak a változás nem. Ez igaz az egymást váltó korszellemekre is.
És itt térnék rá arra, ami talán minket a legjobban érdekelhet: ez pedig az, hogy meggyőződésem szerint
egy adott parlamenti választás eredményét is legfőképpen és legelsősorban az aktuális korszellem befolyásolja a legerőteljesebben. Ha egy korszellem egy négyéves ciklusban egyre inkább megerősödik, akkor azzal szembemenni a legnehezebb kihívás a politikai és társadalmi szereplők számára.
A korszellemet legyőzni szinte lehetetlen egy választási ciklus alatt, ha az valóban eluralkodott az emberek között.
Itt és most milyen a korszellem Magyarországon, nagyjából egy évvel a 2026-os parlamenti választások előtt? Nos ez az, amire a válasz nem egydimenziós. Nem olyan, mint például 2010 előtt volt, amikor mindenki tudta és érezte Magyarországon, hogy Gyurcsány Ferenc már jóval hamarabb, 2006 őszén megbukott, amikor lábbal taposta nemcsak a demokráciát és az emberi jogokat, hanem rendőrsége szó szerint is ezt tette a békésen tüntető fideszes vagy csak érdeklődő emberekkel.
2006 után a korszellem egyre jobban és erőteljesebben Gyurcsány ellen fordult, évről évre világosabbá vált, hogy a Fidesz nem pusztán nyerni fog 2010-ben, hanem jó esélye van a kétharmados győzelemre is. A zeitgeist akkor egyértelmű volt, s ezt a választási eredmények 2010 tavaszán vissza is igazolták.
De mi van most? Kinek kedvez a korszellem? Sajnos a gond az, hogy a közvélemény-kutató cégek esetében sok rossz tapasztalat gyűlt össze, elsősorban természetesen a balliberális intézmények által közölt „felmérések” objektivitásával kapcsolatban. Holott nyilván első körben ezekre kellene támaszkodnunk, hogy megtudjuk, mit is mutat 2025 tavaszán a korszellem, illetve a közhangulat. Ez a tájékozódási forma azonban kissé megbicsaklott, hogy finoman fogalmazzak.
Ezért azt gondolom, jobban járunk, ha arra figyelünk, hogy mit mondanak, beszélnek egymás között az emberek a fővárosban és vidéken. Mit is csinált a Kádár-rendszer vezérkara annak idején? Nem közvélemény-kutatásokat, hanem hangulatjelentéseket készíttetett a helyi párttitkárokkal, pártemberekkel, akiknek el kellett vegyülniük az emberek között, s figyelniük kellett, hogy miről beszélnek az emberek, mivel elégedettek és mivel nem. A kádári szocializmus egy borzasztó rendszer volt, de az elvtársak ezt jól csinálták: valós képet akartak kapni a lakosság hangulatáról, ezért beszélgettek az emberekkel vagy figyelték meg őket.
A korszellemet, közhangulatot tehát hol lehet lemérni, érzékelni, érezni? Nem máshol, mint a boltokban, az orvosi rendelők várótermeiben, a hivatalok folyosóin, a postán, a villamoson, a piaci kofák között, a szomszédok megjegyzéseiben, a munkahelyeken, a vonaton, éttermekben és kocsmákban, és még sorolhatnám.
Tehát ott, ahol az emberek őszintén beszélnek egymással és mondják el, hogy mit gondolnak az Orbán-kormányról, illetve mit gondolnak a Tiszáról.
De hogy ne csak a korszellem megértésének módszertanára tegyek javaslatot, hanem valami konkrétumot is mondjak a végére: jómagam úgy látom, hogy
Magyarországon – szemben például 2010-zel – az uralkodó, a kormánynak kedvező korszellem, közhangulat mellett kétségtelenül megjelent és elterjedt a kormányellenes hangulat, amely a Tisza Pártban érzékelhető. Ezek egymáshoz viszonyított aránya szinte településenként változik, de ki kell jelentenünk: a nemzeti oldal melletti közhangulat még mindig az erősebb és az esélyesebb!
Ennek ellenére ne tagadjuk: a nemzeti-szuverenista oldalnak óriási munkát kell végeznie, és új – természetesen demokratikus – ötletek, innovációk sokaságára is szükség van ahhoz, hogy jövőre ténylegesen megnyerjük a választásokat és realizáljuk a jó esélyeinket. Hatalmas erő és kitartás kell, mert 2010 óta ez ígérkezik a legkiélezettebb választásnak, de minden lehetőség megvan egymás után ötödszörre is a győzelemre!
