A woke-korszak órási károkat okozott Amerikában, de Európában is, s még nem jutottunk túl rajta egyáltalán, mégis megjelent a változás lehetősége azáltal, hogy Donald Trumpot másodszor is amerikai elnökké választották. Lehetséges, hogy a korszellem változhat, lehetséges, hogy a woke, a gender vagy az önsorsrontó klímapolitika fokozatosan háttérbe szorulhatnak. Ennek már az első jelei megmutatkoztak, s ez folytatódhat, ha a Trump-féle csapat kitart és nem adja meg magát a mélyállamnak vagy másképp a globális elitnek, mely utóbbi a woke-féle zeitgeist egyik legfontosabb támogatója, nemcsak szellemileg, hanem főként financiálisan – nélkülük nem tudna ez a „liberális” zeitgeist ilyen erős lenni. Ahogy az angol mondás is szól: minden változik, csak a változás nem. Ez igaz az egymást váltó korszellemekre is.

És itt térnék rá arra, ami talán minket a legjobban érdekelhet: ez pedig az, hogy meggyőződésem szerint 

 A korszellemet legyőzni szinte lehetetlen egy választási ciklus alatt, ha az valóban eluralkodott az emberek között.

Itt és most milyen a korszellem Magyarországon, nagyjából egy évvel a 2026-os parlamenti választások előtt? Nos ez az, amire a válasz nem egydimenziós. Nem olyan, mint például 2010 előtt volt, amikor mindenki tudta és érezte Magyarországon, hogy Gyurcsány Ferenc már jóval hamarabb, 2006 őszén megbukott, amikor lábbal taposta nemcsak a demokráciát és az emberi jogokat, hanem rendőrsége szó szerint is ezt tette a békésen tüntető fideszes vagy csak érdeklődő emberekkel. 

De mi van most? Kinek kedvez a korszellem? Sajnos a gond az, hogy a közvélemény-kutató cégek esetében sok rossz tapasztalat gyűlt össze, elsősorban természetesen a balliberális intézmények által közölt „felmérések” objektivitásával kapcsolatban. Holott nyilván első körben ezekre kellene támaszkodnunk, hogy megtudjuk, mit is mutat 2025 tavaszán a korszellem, illetve a közhangulat. Ez a tájékozódási forma azonban kissé megbicsaklott, hogy finoman fogalmazzak.

Ezért azt gondolom, jobban járunk, ha arra figyelünk, hogy mit mondanak, beszélnek egymás között az emberek a fővárosban és vidéken. Mit is csinált a Kádár-rendszer vezérkara annak idején? Nem közvélemény-kutatásokat, hanem hangulatjelentéseket készíttetett a helyi párttitkárokkal, pártemberekkel, akiknek el kellett vegyülniük az emberek között, s figyelniük kellett, hogy miről beszélnek az emberek, mivel elégedettek és mivel nem. A kádári szocializmus egy borzasztó rendszer volt, de az elvtársak ezt jól csinálták: valós képet akartak kapni a lakosság hangulatáról, ezért beszélgettek az emberekkel vagy figyelték meg őket.

Tehát ott, ahol az emberek őszintén beszélnek egymással és mondják el, hogy mit gondolnak az Orbán-kormányról, illetve mit gondolnak a Tiszáról.

De hogy ne csak a korszellem megértésének módszertanára tegyek javaslatot, hanem valami konkrétumot is mondjak a végére: jómagam úgy látom, hogy 

Ennek ellenére ne tagadjuk: a nemzeti-szuverenista oldalnak óriási munkát kell végeznie, és új – természetesen demokratikus – ötletek, innovációk sokaságára is szükség van ahhoz, hogy jövőre ténylegesen megnyerjük a választásokat és realizáljuk a jó esélyeinket. Hatalmas erő és kitartás kell, mert 2010 óta ez ígérkezik a legkiélezettebb választásnak, de minden lehetőség megvan egymás után ötödszörre is a győzelemre!