A zeitgeist – korszellem fogalom sokak számára közismert; német eredetű, a 19. századból, Hegel korából származik. Nem mást jelent, mint egy adott korszak uralkodó irányvonalát, gondolkodásmódját, szemléletét. E fogalomnak óriási jelentősége van a mai korunk, még közelebbről a mai magyar valóság, ha tetszik politikai valóság megismerésében, felismerésében is. A korszellem felismerése ugyanis nem pusztán a részleteket, részjelenségeket mutatja be nekünk, hanem sokkal inkább az egész megértéséhez nyújt segítséget. Ez igaz a kultúrára, a tudományra, a gazdaságra és sok más területre, persze a politikára is.
Jómagam ezúttal az utóbbival, a politikai korszellemmel foglalkoznék röviden, különös tekintettel a jövő évi parlamenti választásokra. Vajon kinek kedvez a politikai közhangulat ma, a Fidesznek vagy a Tisza Pártnak?
Az elmúlt évszázadokban természetesen sokféle zeitgeist, azaz korszellem bukkant fel, uralkodott egy meghatározott ideig, majd oldódott fel vagy tűnt el teljes egészében. Beszélhetnénk olyan nagy korszellemekről, mint például a középkori keresztény vallásosság időszaka, később a nemzeti liberalizmus megjelenése a 19. században, majd említést tehetnénk a 20. század radikális és szélsőséges korszelleméről, a fasizmusról és a nácizmusról, illetve ezzel párhuzamosan, előbbieket túlélve a kommunizmus–szocializmus korszelleméről.
Közeledve korunkhoz, jelenünkhöz, fontos kiemelni, hogy a kommunizmus felbomlásával és a Szovjetunió megszűnésével egyszer csak megjelent – erről először Francis Fukuyama filozófus írt 1989-ben – a liberális demokrácia szellemisége, amelyről ő úgy beszélt, mint a történelem végső és az egész világot átjáró korszelleme, amelynek már nincs több alternatívája.
Jól tudjuk, hogy Fukuyama óriásit tévedett, amit később maga is beismert, hiszen a történelem végéről beszélni ellentmond minden emberi és történelmi tapasztalatnak. Ugyanis a világtörténelem, de egyetlen ország történelme sem jut egy végső, változatlan állapotba, még akkor sem, ha adott birodalmak vezetői – legyenek azok diktátorok vagy demokraták – ebben hisznek.
Egyfelől a világ minden részén folytatódtak a háborúk eszmék és ideológiák között, illetve geopolitikai, hatalmi megfontolásoktól hajtva, a Közel-Kelettől kezdve Latin-Amerikán, Ázsián át egészen Európáig, lásd az éppen most zajló orosz–ukrán proxy háborút. Másfelől viszont
az ezredforduló után az addig uralkodónak látszó liberális irányzatnak egy olyan eltorzult változata jött létre, amelyet nevezhetünk woke-időszaknak vagy szélsőséges ultraliberalizmusnak, ami az Egyesült Államokból indult, de gyorsan átterjedt Nyugat-Európára is, miközben Közép- és Kelet-Európát még nem tudta teljesen átjárni.
Tudjuk, ennek mik a legfőbb jellegzetességei: nemzetekfelettiség, amely a nemzeteket elavult valaminek láttatja, és helyette a globális szervezetek uralmát, egyfajta világkormányzást tűz ki célul, az LMBTQ-mozgalmak által a különféle szexuális torzulások látványos támogatása és a család ellen való fordulás, a történelem újraértelmezése, a „bűnösnek” tartott fehér emberek törlése (cancel culture), előtérbe állítva a korábban elnyomott rasszokat (critical race theory), s mindezeken túlmenően minden hagyományos intézmény – család, vallás, polgári kultúra – elutasítása, „dekonstrukciója” és egy új világ felépítése, amely a kozmopolitizmusra, egyfajta világtársadalomra épül, ahol az emberek fajtától, kultúrától, vallástól, szexuális és más szokástól függetlenül egyformán élnek és gondolkodnak (lásd a Great Reset 2020-as koncepcióját Klaus Schwab és a Világgazdasági Fórum tálalásában).