A két, 30, illetve 17 éves férfi csütörtök éjszaka a megbízás szerint 180 méter hosszan levágta, majd zsákokba rakta a vasúti kábeleket, de míg megbízóikra vártak – akik a helyszínre vitték őket, s a megállapodás szerint reggel értük mentek volna –, a tömött zsákokra hajtva a fejüket elaludtak – mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A sínek mellett alvókra akkor találtak rá, amikor a vasúti rendszer által jelzett helyen ellenőrizték az elszakadt kábeleket. Mint kiderült, a férfiaknak fejenként ötezer forintot ígértek megbízóik a „munkáért” – tette hozzá Németh-Kész Mónika rendőr százados. Tájékoztatása szerint a kábeleket a rendőrök lefoglalták, a 250 ezer forint lopási kár megtérült. A megbízókat még keresik.
(MTI)

Így fog kinézni a parajdi sóbánya ha elönti a víz