Július 13-án a víztorony kupolája szétszakadt, és emiatt négy település 11 ezer lakosa maradt ideiglenesen ivóvíz nélkül. A baleset okait vizsgálják, de a legvalószínűbb feltételezés szerint a korábbi viharos időjárás rongálhatta meg annyira a víztornyot, hogy nem bírta el a benne lévő 700 köbméter víz nyomását.
A szakemberek többféle tervet készítettek a torony pótlására. A városatyák úgy döntöttek, hogy a települések vízellátását egy nagyobb felszíni víztározóval és átemelőszivattyúkkal oldják meg. Ehhez szükséges egy új, 500 köbméteres, szűrt vizet tároló medence a már meglévő mellé, és ki kell építeni egy 2,3 kilométeres csővezetéket is.
A rendszer hátránya, hogy áramkimaradáskor leáll. A szakemberek szerint ezért legalább két független transzformátorról kell tápellátást biztosítani, vagy generátort kell tartalékba helyezni. A rendszer kiépítésének teljes költsége a szükséges fejlesztésekkel együtt eléri a bruttó 178 millió forintot, amelynek egy részét a vis maior keretből finanszírozná Fehérgyarmat. Az MTI információja szerint a beruházás várhatóan csak jövőre kezdődhet el.
(MTI)

Nem bírnak leállni: megérkezett az újabb Kollár Kinga-botrány