A guatemalai kormány kérésére a mexikóvárosi autonóm egyetem (UNAM) geofizikai tanszékének több kutatója utazott a helyszínre, hogy a végére járjon a mindenképpen furcsa katasztrófának. René Chávez, a kutatócsoport vezetője több mint két hónapos vizsgálódás után több okot is megnevezett: laza vulkáni típusú a talaj, és nem sokkal a talaj alatt húzódott egy vízforrás. A forrás közelében húzódott egy 2,5 méter vastag szennyvízelvezető is. Erre a két veszélyes alapra építkeztek később a városnegyed terjeszkedése során.
A június eleji Agáta-hurrikán egész biztosan hozzájárult az eltűnt ház alatti üreg megnagyobbodásához. Chávez szerint valamiben megakadhatott a víz, amely végül az üreg beomlásához vezetett. De a folyamat nem volt ilyen gyors, évek, sőt évtizedek kellettek hozzá. Egy másik fontos tényezőnek számít, hogy a magas vízdíjak miatt a lakosok illegálisan szabadultak meg a szennyvíztől, így tudtukon kívül ugyancsak hozzájárultak az üreg megnagyobbításához.
A kutatók figyelmeztették a kormányt és a városvezetést, hogy ajánlatos megvizsgálni ultrahangos eszközökkel a főváros több körzetét, mert nem lehetetlen, hogy egy újabb hurrikán vagy nagyobb esőzés után további kráterek keletkezhetnek. Azt is ajánlották, hogy tanácsos újragondolni a város szennyvízelvezetését is.
(BBC Mundo)
Újabb házat nyelt el a tátongó lyuk
Június elején megdöbbentek a közép-amerikai Guatemala fővárosának lakosai: az Agáta-hurrikán pusztításai közben hatalmas, körülbelül 45 méter mély, és 20 méter széles henger alakú kráter nyílt a ez északi városrész egyik negyedében egy forgalmas utca kellős közepén. Az azóta is tátongó lyuk elnyelt egy háromszintes házat. A hatóságok nem számoltak be a ház eltűnése okán se halottakról, se sérültekről. A több országon is átvonuló hurrikán viszont 180 halottat követelt Közép-Amerikában.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!