A közlemény szerint Madridból érkezett a Ferihegyi repülőtérre az az utas, aki a vámterületet a zöldfolyosón kívánta elhagyni. Itt feltűnően idegesen viselkedett, az eljáró pénzügyőr kérdéseire ellentmondásos válaszokat adott. A szolgálatban lévő pénzügyőr az utas testüregeire is kiterjedő vizsgálatot rendelt el, tekintettel arra, hogy a gyanús körülmények miatt feltételezhető volt, hogy a külföldi állampolgár „nyelés módszerével” a testében, testüregében kábítószert vagy kábítószernek minősülő anyagot akar az országba behozni.
Az orvosi vizsgálat alkalmával a CT-vizsgálat az utas szervezetében idegen testek jelenlétét mutatta ki, amelyekről feltételezhető volt, hogy azok kábítószert tartalmaznak. A további orvosi ellátás eredményeként a külföldi állampolgár szervezetéből 63 darab, összesen mintegy 700 gramm kokaint tartalmazó kapszula került elő. A vámhatóság a csaknem 30 millió forint értékű, nagy tisztaságú kábítószert lefoglalta.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság kábítószerrel való visszaélés gyanúja miatt elrendelte az elkövető előzetes letartóztatását – tette hozzá a VPOP, amely az utas nemét és állampolgárságát nem közölte. Legutóbb október 21-én történt hasonló eset a repülőtéren, akkor 100 grammnyi kokaint találtak egy külföldi állampolgár testében.
(MTI)

Orbán Viktor-interjú a Kossuth Rádióban – élőben az Origón!