Aranyos fotók érkeztek be a pályázatra + Képek

Nagy sikerrel zárult a Gézengúz Alapítvány által kiírt „Cseppek öröme” fotópályázat. A beérkezett alkotások közül a zsűri által a legjobb száznak ítélt alkotásokból 2010. november 2-án nyílik kiállítás Budapesten. • Látható öröm: fotópályázatot hirdetett a Gézengúz Alapítvány• A Gézengúz immár Salgótarjánban is segít• Egy jobb élet: esély a sérült és koraszülött gyerekeknek + Képek

MNO
2010. 10. 29. 7:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Gézengúz Alapítványról továbbiakat is megtudhat majd a Hír Televízió Gyógyhír című műsorából, amely október 30-án lesz átható, 16.30-as kezdettel.


Több száz kép érkezett be a pályázatra, amelyek között számos igen magas színvonalút talált a Keleti Éva Prima Primissima-díjas fotóművész vezette szakmai zsűri – írja közleményében a Shift Kommunikáció. A fennállásának 20. évfordulóját ünneplő Gézengúz Alapítvány célja az volt a pályázattal, hogy bemutassa a sérült és egészséges gyermekek élethelyzeteinek azonosságait, illetve a társadalmi szemléletformálás a koraszülöttek és a születési sérültek élethelyzetéről alkotott elképzelésben – hívja fel a figyelmet a közlemény.


A központi téma a „Cseppek öröme” volt, a gyermeki örömről és a természet örömteli pillanatairól várták a képeket. A rögzített, jól elkapott pillanatok csodálatosan érzékeltetik, hogy a gyermeki örömben eltűnnek a határok.


A beérkezett alkotások közül a zsűri által a legjobb száznak ítélt alkotásokból 2010. november 2-án a WestEnd City Centerben nyílik kiállítás, amelynek ünnepélyes megnyitója 11 órakor kezdődik a földszinti Mátyás pihenőnél. A kiállítást megnyitja Schultheisz Judit, a Gézengúz Alapítvány alapítója, Keleti Éva Príma Primissima-díjas fotóművész, és Walch Ottó, a WestEnd City Center marketingigazgatója.


A fotópályázat honlapján szintén november 2-ától láthatók azok a zsűri által előválogatott képek, amelyekre SMS-ben lehet szavazni a 06 90 64 20 42 emelt díjas telefonszámon. A legtöbb szavazatot kapott kép elnyeri az SMS közönségdíjat. A Gézengúz Alapítvány Facebook-oldalán is indul egy szavazás, ahol a legtöbb like-ot gyűjtő kép alkotója megnyeri a Facebook közönségdíjat.


A zsűri által díjazottak listája és a közönségszavazás eredménye december 6-ától tekinthető meg a fotópályázat honlapján.


(MNO)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.