Házkutatást tartottak két kereskedelmi bankban

Házkutatásokat hajtottak végre pénteken két moszkvai kereskedelmi bankban és több vállalat irodáiban, amelyek vezetőit azzal gyanúsítják, hogy közel 60 milliárd rubelt juttattak illegálisan külföldre – közölte az orosz belügyminisztérium gazdasági biztonsággal foglalkozó részlege.

MNO
2010. 10. 29. 11:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közlés szerint a tettesek mindezt úgynevezett „egynapos”, vagyis külön erre a célra alapított s aztán megszüntetett cégek létrehozásával vitték véghez. A házkutatások során összesen 520 ilyen „egynapos cégre” vonatkozó iratot találtak, és ezen iratok mellett lefoglaltak különféle regisztrációs és pénzügyi dokumentumokat, számítógépeket, valamint a bank–ügyfél elektronikus rendszer hozzáférési kulcsát. A közlemény nem nevezte meg sem az érintett bankokat, sem a cégeket, sem egyéb részleteket nem tartalmazott, csak annyit tudatott, hogy az ügyben bűnvádi eljárást indítottak.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.