Hasonlóan a finnekéhez, a magyar labdarúgó-válogatott is a 4-2-3-1-es hadrendben játszott a mindkét fél számára roppant fontos Európa-bajnoki selejtezőn. A hazaiak két vereséggel kezdték a sorozatot, előbb Moldovában, majd Hollandiában kaptak ki 2-1-re. Előbbi volt a bosszantóbb, utóbbi az elfogadhatóbb, főleg annak tudatában, hogy a rotterdami találkozó nagy részében északi rokonaink domináltak. Ráadásul szövetségi kapitányuk, Stuart Baxter állása is igencsak kockán forgott a mérkőzés előtt.
Számunkra is hatalmas téttel bírt az összecsapás, hiszen egy esetleges győzelemmel életben tudtuk volna tartani továbbjutási esélyeinket, egy vereséggel ez viszont igen távoli lehetőségnek tűnt volna.
A szokásos ismerkedés jegyében eltelt közel tíz perc végére Porokara gyengécske emelése tett pontot, a rendkívül mozgékony, a pálya több pontján is feltűnő középpályás próbálkozása Király ölében halt el. Feltűnő volt ebben az időszakban, hogy a finnek balhátvédje, a holland AZ Alkmaarban légióskodó Moisander milyen gyakran kapcsolódott be a támadásokba, felfutásaival zavart okozva a magyar védelem ezen oldalán.
Rudolf egyáltalán nem segített be a védekezésbe, Gera túl mélyről indult támadásba, míg Dzsudzsák szokatlanul pontatlan volt az összjátékban. Így hiába volt egyszerre három támadóbb szellemű középpályás a gyepen egyazon időben, ezzel nem tudtunk előbbre jutni. Ráadásul azzal, hogy Gera nem tudta betölteni, jobban mondva levédekezni a pálya középső területét, s túlságosan rátapadt a két védekezőre, Vadóczra és Elekre, zavart keltett a védekezésben, s nagyobb teret adott Sjölundnak és Väyrynennek.
A 13. percben Moisander sokadik elfutása és beadása után Eremenko pattogós kapáslövése elhaladt a magyar kapu mellett. Rudolf és Dzsudzsák egy időre helyet cserélt a két szélén, de mindketten kénytelenek voltak „rosszabbik” lábukra cselezni, s ez technikai hibákhoz is vezetett. Rudolf például ígéretes megindulás után képtelen volt beadni. Ám magyar helyzet nélkül sem telt el a félidő, a 21. percben Dzsudzsák szabadrúgása után Vadócz lőtt fölé, majd egy perc múltán Gera próbálkozott távolról, de Jääskelainen a helyén volt. Feltűnő volt egyébként, ha már a magyar csapat kapitányánál tartunk, hogy Gera többször is visszafelé, védővonalba passzolta a megszerzett labdákat, lassítva ezzel az előre játékot.
A játékrész utolsó percei megint a hazaiak fölényét hozta, előbb Vermes rossz helyre, középre kifejelt labdáját Sparv ágyúzta mellé, majd Väyrynen távoli lövése suhintotta meg a kapu felső lécét.
A szünet utáni időszak viszont szerencsére a miénk: a 49. percben a Rudolf helyére pályára küldött Koman amolyan U20-as vébés passzal ugratta ki Szalait, aki a kapujából kifutó Jääskelainen mellett eltolta a labdát,
majd a hálóba gurított (0-1).
.
Koman láthatóan nagy kedvvel szállt be, jobban játszott, mint Gera ugyanezen a poszton, ugyanis a Sampdoria középpályása szerepelt középen, míg az önként vállalt száműzetés feloldása óta szürkén futballozó Gera ment ki a jobbszélre. A magyar csapat már a pálya közepén igyekezett letámadni a finneket. A hazaiak szerkezetet is váltottak a hajrára, Porokara és Sparv jött le, helyükre A. Eremenko és Litmanen lépett.
Mégis a magyar válogatott előtt voltak újabb lehetőségek, előbb Dzsudzsák szöglete után Gera fejelt mellé, majd Koman próbálkozott egy lövéssel – sikertelenül. A végére támadóbbá vált a finn együttes, Forssell egy keresztbefutással helyzetbe is hozta magát, de Király védte közeli lehetőségét. Hat perccel a vége előtt eldőlhetett volna a találkozó, de Gerát tévesen lesen állította meg az asszisztens, és ez akár végzetes hibának is bizonyulhatott volna.
A kék-fehérek ugyanis elképesztő tempót diktáltak, s Juhász felesleges kilépését Forssell meg is büntette, s a hálóba lőtt (1-1).
Ezután is záporoztak a ziccerek a magyar kapu előtt, a 89. percben Litmanen puskázott el egy eget rengető helyzetet. A ráadás perceiben pedig Szalai lövése ment fölé.
De jött a csodálatos 95. perc, s Elek felfutása után Dzsudzsák kapta meg a labdát, tolt egyet rajta, majd irgalmatlan erővel kilőtte a bal alsó sarkot (1-2).
Őrjöngő magyar csapat, hitetlen és néma finnek – így lehetne leírni a gól utáni pillanatokat.
Megérdemeltük.
FINNORSZÁG–MAGYARORSZÁG 1-2 (0-0)
2010. október 12., Helsinki, Olimpiai Stadion, 20 000 néző. Vezette: Kelly (ír).
Finnország: Jääskeläinen – Pasanen, Heikkinen, Hyypiä, Moisander – R. Eremenko, Sparv (Litmanen, 71.) – Porokara (A. Eremenko, 71.), Väyrynen, Sjölund (Kuqi, 81.) – Forssell. Szövetségi kapitány: Stuart Baxter.
Magyarország: Király – Vermes, Juhász, Lipták, Laczkó (Vanczák, 87.) – Vadócz (Pintér Á., 74.), Elek – Rudolf (Koman, sz.), Gera, Dzsudzsák – Szalai. Szövetségi kapitány: Egervári Sándor.
Gólszerző: Forssell (86.), ill. Szalai (49.), Dzsudzsák (95.).
Sárga lap: Väyrynen (41.), ill. Lipták (37.), Elek (88.).
