Montenegró várja a magyar befektetőket

Montenegró további magyar befektetésekre számít, többek között az építőipar és a turizmus területén – mondta el Becsey Zsolt pénteken, podgoricai tárgyalásai után telefonon az MTI-nek.

MNO
2010. 10. 29. 10:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Nemzetgazdasági Minisztérium külgazdasági államtitkára tárgyalt többek között Branimir Bogdanoviccsal, a magyar–montenegrói gazdasági vegyes bizottság társelnökével. Becsey elmondta, vendéglátója kiemelte, hogy nagyon jól működik Montenegróban az üzleti kapcsolatokat segítő információs rendszer – az infopontok –, amelyet a magyar befektetési és kereskedelemfejlesztési ügynökség (ITD Hungary) közreműködésével építettek ki. Az információs pontok egyrészt a Montenegróban befektetni kívánó cégeket igazítják útba, másrészt azokat a vállalatokat segítik, amelyek szeretnék továbbfejleszteni kereskedelmi kapcsolataikat, és exporttevékenységükhöz elengedhetetlen a folyamatos piaci jelenlét.

A megbeszélésen elhangzott, hogy Montenegró várja a további magyar befektetőket. Magyarországról jelenleg az OTP Bank, a Magyar Telekom és a Magyar Alumínium Zrt. van jelen nagybefektetőként az adriai országban, de kisebb vállalatokat is tárt karokkal várnak. Beruházási lehetőséget jelenthet magyar cégeknek, hogy a montenegrói kormány tervezi kisebb vízerőművek privatizációját, illetve koncesszióba adását – mondta Becsey. Az államtitkár hozzátette, felvetette vendéglátóinak, hogy a Ganz-Danubius – amelynek az elmúlt évtizedekben a térségben végzett munkái miatt ma is komoly presztízse van – érdekelt daruk gyártásában, illetve felújításában a montenegrói Bar kikötőjében. A montenegrói kormány hamarosan – amint az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) közreműködésével megteremtődnek a pénzügyi feltételek – kiírja az erről szóló tendert.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.