A kaposvári rendőrkapitányságon tartott pénteki sajtótájékoztatón elmondták azt is, hogy a kaposvári rendőrök felderítettek egy 13 tagú csoportot, amelyet több transzformátor megrongálásával gyanúsítanak. Takács Gábor betörési csoportvezető tájékoztatása szerint a gyanúsítottak közül négyen már előzetes letartóztatásban vannak, egy társuk pedig más jellegű bűncselekmények miatt már börtönbüntetését tölti.
Az alezredes közlése szerint a gyanúsítottak közül hárman már három évvel ezelőtt a rendőrség látókörébe kerültek, a lopássorozat elkövetőit azonban most, más megyék hasonló ügyben nyomozó kollégáikkal közösen sikerült kézre keríteni. Mint arról beszámolt, a gyanúsítottak a kaposvári rendőrség illetékességi területén hat transzformátort rongáltak meg, de a két szomszédos megyében, Baranyában és Tolnában is több oszlopról lerángatták a transzformátorokat, és kiszedték belőlük az értékük töredékéért eladható rézhuzalokat.
Takács Gábor elmondta: rendszeresen ellenőrzik a felvásárlóhelyeket, ám mivel semmilyen sajátos ismertetőjegye nincs a transzformátorokból kiszerelt huzaloknak, nehéz bizonyítani, honnan származnak. A most felderített lopásokkal összefüggésben azonban egy orgazda is van a gyanúsítottak között.
Molnár István, az E.ON üzemirányítási osztályvezetője szerint megfontolásra érdemes, hogy valamilyen módon megjelöljék a tekercseket. Eddig is tettek lépéseket a berendezések védelmére, de nem tudnak őriztetni minden egyes transzformátort. Az osztályvezető elmondta: abban a 12 megyében, ahol szolgáltatóként jelen vannak, az idén 312 transzformátort megrongálva 40 tonna rézhuzalt loptak el a tolvajok, ezzel mintegy 400 millió forint kárt okoztak. A rongálások harmadát Somogyban követték el.
Molnár István rámutatott: túl azon, hogy a tolvajok a lehetséges áramütés miatt az életüket veszélyeztetik – már volt egy olyan eset, amikor a lopási kísérlet tragédiával végződött –, veszélyeztetik a közüzemi szolgáltatásokat, így például az áram-, a telefon- vagy a vízszolgáltatást, a vasúti átjárók biztonságát vagy a szennyvíztelep működését is.
(MTI)

Főhősök nyomában – itt a legnehezebb irodalmi kvíz, csak a legjobbaknak sikerül hibátlanul kitölteni!