„Mourinho érkezésével minden megváltozott. A tapasztalataival, úgy érzem, több esélyünk van a győzelemre, mint korábban. A céljaink között szerepel a Bajnokok Ligája is, hiszen a Real Madrid játékosainak mindig esélye kell, hogy legyen a trófea megnyerésére” – nyilatkozta a 25 éves játékos.
A Real Madrid jelenleg egy ponttal vezeti a bajnokságot a Barcelona előtt, Cristiano Ronaldo pedig kilenc bajnoki gólt szerzett az idényben. A Bajnokok Ligája csoportkörében is magabiztos, ötpontos előnnyel áll kvartettje élén a királyi gárda.
A blancók a hét végén városi rangadót játszanak az Atlético Madrid ellen, Ronaldo erről is beszélt: „Ez több, mint egy sima bajnoki, hiszen a városban mindenkinek nagyon fontos a siker. Küzdelmes meccs lesz, hiszen mi otthon játszunk, de az Atléticónak is szüksége van a három pontra.”
(focitipp.hu)

Brutális késelés történt az éjszaka: megrugdosták és megszurkálták áldozatukat, majd kereket oldottak