Felére csökkent a halálos balesetek száma

Az elmúlt évhez képest kevesebb baleset történt Komárom-Esztergom megyében az első tíz hónapban. A javuló statisztikát az is segíti, hogy a rendőrök többször is meghirdették a Látni és látszani programot.

MNO
2010. 11. 05. 15:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Javuló baleseti statisztikával büszkélkedhet Komárom-Esztergom megye. Az év első tíz hónapját elemezve megállapítható, hogy a halálos kimenetelű balesetek száma tizenhárommal, azaz 45 százalékkal csökkent. A könnyű sérüléssel járó közlekedési balesetek száma is csökkent, 2009 azonos időszakához képest 36 balesettel kevesebb történt. Sajnos a súlyos sérüléssel járó balesetek esetében nem sikerült változtatni a negatív tendencián.

Összehasonlítva 2009 és 2010 első tíz hónapját kétszázalékos növekedés mutatható ki. A baleseti okokat vizsgálva elmondható, hogy továbbra is a sebesség helytelen megválasztása, valamint az elsőbbség meg nem adása a fő ok. A gyalogosokkal, kerékpárosokkal is gyakran történik baleset, elsősorban azért, mert a gépjárművezetők késve veszik észre az út mentén kerekezőket, sétálókat.

A láthatóság érdekében a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság minden évben meghirdeti Látni és látszani közlekedésbiztonsági akcióját. Több ezer láthatósági mellényt osztanak szét a rendőrök. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az akciónak köszönhetően egyre több kerékpáros viseli a mellényt, ráadásul nemcsak szürkületben vagy este, lakott területen kívül, hanem megelőzve az esetleges baleseteket nappal, településen belül is.

Novemberben ismét fokozott ellenőrzés során hívják fel a gyalogosok és kerékpárosok figyelmét a balesetmentes közlekedésre és a KRESZ szabályainak betartására. A jogszabály szerint a fényvisszaverő mellény használata a kerékpárosoknak lakott területen kívül éjszaka és korlátozott látási viszonyok esetén is kötelező. Szintén viselniük kell a láthatósági mellényt azoknak a gyalogosoknak, akik lakott területen kívül az úttesten, a leállósávban vagy az útpadkán közlekednek. A kerékpárosok a láthatósági mellény viselése mellett további óvintézkedéseket is megtehetnek saját biztonságuk érdekében. A kerékpárra, bár nem szériatartozék, különböző világítóberendezést szerelhetnek fel, amely szintén a láthatóságot erősítené.

(kemma.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.