Fenntartanák az együttműködést a visegrádi négyek

A cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák államfő egyetért abban, hogy a visegrádi csoport (V4) eddigi együttműködése hasznos, eredményes, és szükség van arra, hogy a jövőben is fennmaradjon.

MNO
2010. 11. 06. 12:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Egyetértek azzal a nézettel, hogy a V4 hasznos mechanizmus a közös párbeszédre, a kölcsönös megismerésre és olyan konkrét együttműködési projektek keresésére, amelyek túllépik a határokat” – jelentette ki Václav Klaus cseh köztársasági elnök szombaton délután Karlovy Varyban a visegrádi országok államfőinek kétnapos találkozója utáni sajtóértekezleten.

„A visegrádi csoport az Európai Uniónak, de a világpolitikának is fontos tényezőjévé változott” – vélekedett a magyar elnök. Schmitt Pál elmondta: tájékoztatta partnereit a magyar EU-elnökség prioritásairól. A magyar és a lengyel elnökségre célozva leszögezte: 2011 Közép-Európa éve lesz. Szükség van az együttműködésre, arra, hogy „úgy illeszkedjünk egymáshoz, mint a fogaskerekek”. „A találkozón kerestük a lehetséges közös álláspontokat” – fogalmazott a magyar és a lengyel EU-elnökséggel kapcsolatban Klaus.

„Az EU-elnökség egy óriási lehetőség, amelyet ki kell használnunk, s a siker érdekében együtt kell működnünk” – húzta alá Bronislaw Komorowski lengyel elnök. Ivan Gasparovic szlovák államfő szerint a V4 fennállásának két évtizede megmutatta, hogy az eredeti célok – az EU-, illetve a NATO-csatlakozás – teljesítése után is van értelme a közép-európai regionális együttműködésnek. Úgy vélekedett: a jövőben kiemelten kellene foglalkozni a roma-kérdéssel, amely elsősorban Szlovákiában, Magyarországon és Csehországban „nagyon komoly”.

„Ez olyan probléma, amelyet külön-külön nem tudunk megoldani. Közösen sikeresebbek lehetünk” – szögezte le Gasparovic. „A roma problémát érzékeljük, azt az igényt, hogy ezt a kérdés európai szintre helyezzük, Prága érti” – mondta Klaus. Rámutatott: az európai integráció minden lépésének ára van. A roma kérdés európaivá válása „a schengeni határnyitás következménye” – húzta alá a cseh államfő. Schmitt Pál elmondta: Magyarországon a roma-kérdés kezelését nagyon komolyan veszik, kormányszinten – államtitkár – foglalkoznak vele, s az egyik magyar EU-parlamenti képviselő is roma nemzetiségű.

A kétnapos találkozón európai uniós témák is napirendre kerültek. „Csehországnak a legkevésbé érdeke, hogy újra megnyissák a lisszaboni azerződést” – jelentette ki az MTI tudósítójának kérdésére Václav Klaus. Emlékeztetett, hogy Csehország utolsóként ratifikálta a dokumentumot. „Számunkra ez a maximum, amit még el tudunk fogadni” – húzta alá a cseh államfő. „A probléma nagyon bonyolult. Pillanatnyilag nehéz eldönteni, hogy mi lenne a jobb: a lisszaboni szerződés megnyitása, vagy egy különálló megállapodás megkötése” – fejtette ki Gasparovic.
(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.