Gondban több kistelepülés a PPP miatt

Harmincegy PPP-beruházást, köztük nyolc somogyit vizsgál felül első körben a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium; elsőként a kistelepülési sportcsarnokok, uszodák, tornatermek kerülnek sorra – írta keddi számában a Somogyi Hírlap.

MNO
2010. 11. 02. 8:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A megyei napilap több település polgármesterét megkérdezve írt összeállítást a konstrukcióról, amelynek lényege, hogy az építtető és tulajdonos magánbefektető fővállalkozóként működteti a létesítményeket, az egyszemélyes önkormányzati kft. pedig alvállalkozóként működik közre.

Nagybajomban az önkormányzat 174 millió forintos hiánnyal küszködik, ebből 62 millió esik a tornacsarnokra. Az idén mindössze egyhavi bérleti díjat tudtak kifizetni az üzemeltetőnek, a vállalkozó már csődeljárást akar indítani az önkormányzat ellen. Magyaratádon a csarnok éves díja 27 millió forint. Az önkormányzatnak egy-két havi az elmaradása. Szennában a csarnokkal összefüggő kiadás havonta több mint 2,2 millió forint. Héthavi elmaradást görgetnek maguk előtt.

Csurgón 2008 áprilisában avatták a tornacsarnokot, amely 15 éven át nettó 640 millió forinttal terheli a 2,5 milliárdos éves költségvetésű várost. Az idén 51-52 millió forintot törlesztenek, miközben a város működési hiánya 168 millió forint.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.