A korszerűsítéseket már idén elkezdik – jelentette be Józsa Csaba, aki szerint a legproblémásabb térségekben hárommillió lejből húsz kilométernyi vezetéket cserélnek ki Kommandón, Ojtozban, a Hatodon és Bodzafordulón. Az igazgató elmondta: generátorokat is kért az országból, így a javítási munkálatok miatt sehol nem lesz áramkimaradás. Háromszéken ugyanis az ötvenes-hatvanas években épült ki a villanyhálózat, és az akkor elhelyezett vezetékek szavatossága húsz év volt.
Az Electrica igazgatója szerint a vállalatnak az áramtolvajok okozzák a legnagyobb kárt, ugyanis Háromszéken évente egy Kovászna méretű város félévi energiafogyasztásának megfelelő villanyáramot lopnak el: Ez ellen úgy akarnak küzdeni, hogy a felújításokkal egy időben minden villanyórát a közterületen, látható helyen szerelnek fel, így azok könnyen szemmel tarthatók, illetve a szabálytalankodók lekapcsolhatók a hálózatról.
(erdely.ma)

Így védekezhetünk az agyevő amőba ellen – itt az orvos véleménye!