Amikor pedig már a hatalom közelében érezhette magát, és nyilvánvaló volt, hogy kormányra kerül, számot kellett vetnie az előtte álló gazdasági kihívásokkal és megoldási lehetőségekkel. Nem igaz, hogy ne tudta volna pontosan, milyen nemzetközi környezetben készül átvenni a hatalmat, s ne lett volna tisztában az uniós követelményekkel csakúgy, mint a világpiac elvárásaival. Orbánékat a legkevésbé sem lephette meg, amikor Brüsszel és Berlin, Barroso és Merkel egyként közölték, márpedig az idei 3.8 százalék, és a jövő évi százalék fölé nem vihető a hiány. Egyébiránt ez a korlát nem kizárólag az unió diktátumaként hangzott el: a piaci befektetők ugyanezeket a számokat jelölték meg.
A teljes cikket itt olvashatja.
(Népszava, 2010. november 6.)

Brutális késelés történt az éjszaka: megrugdosták és megszurkálták áldozatukat, majd kereket oldottak