Pásztorné Kovács Ágnes tájékoztatása alapján a jászsági település külterületén történt rongálás és lopás nem az első eset, amely jelentős veszteségeket okozott az Észak-Magyarországi Áramszolgáltató (ÉMÁSZ) Rt.-nek. Az ismeretlen elkövetők ezúttal semmit nem bíztak a véletlenre: teljesen feldarabolták az általuk kiszemelt berendezést, hogy a benne lévő rézből készült alkatrészekhez hozzáférjenek – fogalmazott a főhadnagy, aki jelezte: a tettesek ezzel másfél millió forintot meghaladó értékű kárt okoztak a társaságnak.
A sajtószóvivő közölte: a rendőrségnek nincs tudomása arról, hogy a rongálás fennakadást okozott volna a környék áramszolgáltatásában. Ezt az információt az MTI érdeklődésére válaszolva az ÉMÁSZ egyik munkatársa is megerősítette. Dezső Sára elmondta: eddig nem érkezett ezzel kapcsolatos lakossági bejelentés hozzájuk.
(MTI)

Párkányi fürdő: Eredményre jutott a szlovák közegészségügyi hivatal az agyevő amőba által fertőzött fiú ügye kapcsán