„Azt gondolom, hogy egy hónapon belül, talán decemberben, legkésőbb jövő év januárjában ellátogatok Pozsonyba” – mondta a magyar államfő az MTI tudósítójának kérdésére válaszolva. Schmitt Pál és Ivan Gasparovic a négy visegrádi ország (Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Magyarország) államfőinek kétnapos csúcsértekezletén tartózkodik Karlovy Varyban.
„Úgy látom, hogy ő (Gasparovic) már holnapra meghívna engem” – jegyezte meg a magyar államfő. Hozzátette: még csak három hónapja köztársasági elnök, de már négy szomszédos országot meglátogatott, s további külföldi útjai is voltak. Más meghívása is van, ezért munkatársai keresik a megfelelő dátumot a szlovákiai látogatásra. „Eléggé be vagyok fogva. Keressük az időpontot” – fejtette ki Schmitt.
Szlovák diplomáciai források az MTI tudósítóját úgy tájékoztatták, hogy a pozsonyi elnöki hivatal december első felében szeretné a látogatást. A tervezett fél óránál hosszabbra nyúlt találkozón a magyar államfő szóba hozta a szlovákiai államnyelvtörvényt is. Schmitt kifejtette: miután kiemelt feladatának tekinti a magyar nyelv védelmét, kötelességének érezte, hogy ezt a témát is szóba hozza. Elmondta, hogy ebben a kérdésben nem értettek egyet. Ugyanakkor leszögezte: a magyar és a szlovák álláspont a legtöbb, szóba került európai uniós és nemzetközi témában megegyező vagy nagyon közel van egymáshoz
.(MTI)

Júliusban megváltozik az 1-es villamos útvonala