Seszták Ágnes: A kormány a Hikari expressz gyorsaságával száguld, törvénykezik, rendelkezik, alkotmányoz és kormányoz. Ami tetszik a közvéleménynek, de nem tetszik az ellenzék azon részének, amely kiváltságait látja végveszélyben. Erre nagyon kell figyelni, mert a Fidesz már egyszer ráfizetett arra, hogy a „tények magukért beszélnek”. A tények nem beszélnek magukért eleget. A kommunikáció uralja a közbeszédet, és ha a kormány ezt a szelet nem képes a saját vitorlájába fogni, akkor szembe találja magát azzal, hogy az ellenzék határozza meg, mit is gondoljanak az emberek róla. Hogy ez élő probléma, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a balmédia eszeveszetten tombol a kormány minden megnyilvánulásán.
(Magyar Nemzet, 2010. november 2.)

Párkányi fürdő: Eredményre jutott a szlovák közegészségügyi hivatal az agyevő amőba által fertőzött fiú ügye kapcsán