A magyar magántulajdonban lévő cég Hollandiába az idén ötmillió bébiételt szállít. A hagyományos orosz exportpiacával és a magyar eladásokkal együtt az idén 11,5 millió darab bébiétel értékesítését tervezik.
A kecskeméti üzemben 2009-ben hárommilliárd forint beruházás eredményeként keverő és automata töltőberendezéseket helyeztek üzembe. A munkahelyek megtartása mellett ez tette lehetővé azt, hogy 2009-hez képest növeljék a román és a bolgár kivitelt. Ugyanakkor belföldön is öt százalékkal több ételízesítőt és bébiételt adtak el.
Az Univer Product forgalma 2009-ben 16,4 milliárd forint volt, és a társaság 485 főt foglalkoztatott.
(MTI)

Párkányi fürdő: Eredményre jutott a szlovák közegészségügyi hivatal az agyevő amőba által fertőzött fiú ügye kapcsán