A partiumi egyházkerületben október 22-én tartottak általános tisztújítást, amelynek révén Csűry István püspök hat évre szóló mandátumot nyert el. Tőkés László elsősorban a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) két törvényhozójának, Seres Dénesnek és Varga Attilának a jelöltségét és megválasztását kifogásolja. Tőkés szerint aggasztó, hogy az RMDSZ egyre nagyobb teret hódít „illetéktelenül” az egyházi életben.
A volt püspök, aki jelenleg az Európai Parlament alelnöke, nagyváradi sajtótájékoztatóján elmondta: a zilahi egyházmegyei jogtanácsosi tisztségre jelölt és megválasztott Serest korábban azért mentették fel az egyházkerületben betöltött tisztségéből, mert feladatkörének betöltését „rendszeresen elmulasztotta”, s így nem lett volna joga jelöltetni magát – mondta Tőkés.
Tőkés szerint az egyházkerületi főgondnoki tisztségre jelölt és megválasztott Varga Attila 2003-ban „önkényesen és elfogadhatatlan módon” mondott le egyházi pozíciójáról, ezért neki sem lett volna joga részt venni a mostani megmérettetésen. Tőkés értetlenségének adott hangot amiatt, hogy az egyházkerületi választási bizottság a kifogásolt személyek ellen benyújtott óvásokat elutasította.
Tőkés Nagy Sándor nagykárolyi esperesnek az újraválasztását is kifogásolja; ő egyben Szatmár megyei önkormányzati képviselő is az RMDSZ színeiben. Tőkés szerint az esperes azért nem töltheti be ezt a vezető tisztséget, mert együttműködött az egykori kommunista titkosszolgálattal, a Securitatéval. Tőkés lemondásra szólította fel az érintetteket, és arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyházkerület választói közgyűlésén részt vettek tíz százaléka még egy hétig megóvhatja a választási eredményeket.
(MTI)

A forrófejű Magyar Péter reagált a Tisza-lista kiszivárgására