A rendkívüli érdeklődés a megkötött szerződések számán is látható: 15 ezer autós már meg is kötötte új kgfb-szerződését, ami ötvenszázalékos növekedés az egy évvel korábbi forgalomhoz képest. Az átlagos megtakarítás jelenleg 13 ezer forint, akad ugyanakkor autós, aki több mint 240 ezer forintot takarított meg azzal, hogy újrakötötte kötelezőjét. A legtöbb új kgfb-szerződést eddig az Allianz, a K&H, az Astra és az MKB Biztosító kötötte. Közülük az Astra teljesen új szereplő, de az MKB sem rendelkezett eddig érdemi piaci részesedéssel. A kampányidőszak így jelentős átrendeződést hozhat a biztosítók erősorrendjében.
Az Astra és a K&H „házi” versenyében egyelőre a K&H Biztosító vezet, miközben többnyire az Astra Biztosító kínálja a jobb árakat. A sorrendet így elsősorban az magyarázhatja, hogy az új piaci szereplőről még nincs elegendő információja az ügyfeleknek.
(MTI)

Így védekezhetünk az agyevő amőba ellen – itt az orvos véleménye!