BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR, 4. FORDULÓ
A csoport
Két héttel ezelőtt az Internazionale 4-3-ra győzött a Tottenham ellen hazai pályán, ám a mérkőzés főszereplője nem valamelyik „olasz” játékos volt, hanem a vendégek balhátvédje, a mesterhármast (!) szerzett Gareth Bale. A nemzetközi sportsajtó ódákat zengett a walesi védő teljesítménye láttán, s kétségünk sem férhet ahhoz, hogy újabb walesi bárdok kezdtek dalolni a keddi „visszavágó” után. Bale ugyanis ismét elkápráztatta a nagyérdeműt. A Spurs egy látványos Modric–Van der Vaart akció végén a holland középpályás találatával jutott vezetéshez, majd a második félidő elején jött Bale, és mintaszerű beadását Crouch lőtte a hálóba (2-0). Eto’o egy fű alatti bombával még visszahozta a meccsbe az Intert, de a végén ismét Bale következett, lefutotta a teljes Inter-védelmet, majd lemásolva előző gólpasszát, Pavljucsenkóval is rúgatott egy gólt öt méterről. Csillag született!
Kisebb meglepetésre a holland Twente is győzni tudott a fordulóban, mégpedig a brémai Weserstadionban 2-0-ra. Az enschedei együttes már az első félidőben magához ragadta a kezdeményezést, a másodikban pedig megszerezte a győzelemhez szükséges gólokat: a Frings kiállítása miatt emberhátrányba került brémaiakon először Chadli megpattanó lövése, majd De Jong csukafejese fogott ki. A Twente még okozhat meleg perceket a két nagyágyúnak.
Eredmények:
Tottenham–Internazionale 3-1 (Van der Vaart, Crouch, Pavljucsenko, ill. Eto’o)
Werder Bremen–Twente 0-2 (Chadli, De Jong)
Az állás: 1. Tottenham 7 pont, 1. Internazionale 7, 3. Twente 5, 4. Werder Bremen 2.
B csoport
Gólok tekintetében felemásra sikerült a játéknap a B csoportban: Lisszabonban hét gól esett, Tel-Avivban viszont egy sem, ebből következően a Hapoel és a Schalke összecsapása döntetlennel ért véget, Portugáliában viszont a Benfica nyert egy furcsa találkozón. A lisszaboni gárda nagyon belekezdett az első játékrészben, főleg Martins volt elemében, aki négy gólpasszt adott a mérkőzésen. Az ellenállhatatlanul futballozó Benfica már 4-0-ra vezetett, amikor az utolsó negyedórában megrázta magát a Lyon, s bár szerzett három gólt, pontot végül nem, ám csoportbeli első helyét így is meg tudta őrizni. Nagy csata várható még a továbbjutásért.
Eredmények:
Benfica–Lyon 4-3 (Fabio Coentrao 2, Kardec, Javi García, ill. Gourcuff, Gomis, Lovren)
Hapoel Tel-Aviv–Schalke 0-0
Az állás: 1. Lyon 9 pont, 2. Schalke 7, 3. Benfica 6, 4. Hapoel Tel-Aviv 1.
C csoport
Két sima győzelem született a C jelű négyesben, a Manchester United azt a Bursasport verte meg 3-0-ra, amely eddig nemcsak pontot nem szerzett, de gólt sem rúgott ebben a BL-sorozatban, a Valencia pedig a skót Rangerst küldte haza 3-0-val. Az MU-ban gólt lőtt a francia Obertan, valamint a nemrég még a hajléktalanválogatottban jeleskedő Bebé is, a Valenciában pedig Soldado tudott duplázni, majd a végén Costa lőtt egy csodálatos gólt kapásból.
Eredmények
Bursaspor–Manchester United 0-3 (Fletcher, Obertan, Bebé)
Valencia–Rangers 3-0 (Soldado, T. Costa)
Az állás: 1. Manchester United 10 pont, 2. Valencia 7, 3. Rangers 5, 4. Bursaspor 0.
D csoport
A Barcelona is alaposan megizzadt Koppenhágában, s hiába vezetett az argentin Messi góljával, a dánok a brazil Claudemir találatával egy perccel később egyenlítettek. A második játékrészben mindkét csapat megszerezhette volna a győztes gólt, de a hazaiak gólját érvénytelenítette a játékvezető, a vendégek részéről pedig Pedro csak a kapufát találta telibe. A nap másik mérkőzésén, az eseménytelen Rubin Kazany–Panathinaikosz találkozón nem esett gól.
Eredmények:
Köbenhavn–Barcelona 1-1 (Claudemir, ill. Messi)
Rubin Kazany–Panathinaikosz 0-0
Az állás: 1. Barcelona 8 pont, 2. Köbenhavn 7, 3. Rubin Kazany 3, 4. Panathinaikosz 2.