15 millió forintot ér a lefoglalt marihuána

Hét és fél kilogramm marihuánát találtak Röszkén egy osztrák autóbuszban, amely Koszovóból Ausztriába tartott; a 15 millió forint értékű kábítószert a hatóság lefoglalta – közölte a Vám- és Pénzügyőrség Dél-alföldi Regionális Parancsnokságának sajtószóvivője pénteken.

MNO
2010. 12. 17. 9:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Némedi Varga Éva tájékoztatása szerint a röszkei vám- és pénzügyőri hivatalnál a napokban jelentkezett belépésre egy osztrák autóbusz utasaival. A pénzügyőrök kockázatelemzés alapján szigorított vizsgálatot tartottak. Az utasok és a két sofőr csomagjával leszállt a járműről, azonban két utazótáska gazdátlanul maradt a raktérben. A két sporttáska kilenc csomagot rejtett, amelyben 7,5 kilogramm marihuánát találtak.

A helyszínen történt meghallgatások során a táskákat senki nem vallotta magáénak. A vám- és pénzügyőrség a 15 millió forint feketepiaci értékű kábítószert lefoglalta, valamint ismeretlen tettes ellen visszaélés kábítószerrel bűncselekmény miatt eljárást indított.

Ezzel a felderítéssel együtt az idén a Dél-Alföldön csaknem 400 kilogramm kábítószert foglaltak le a pénzügyőrök. A „forgalomból kivont” 324 kilogramm marihuána és több mint 70 kilogramm heroin feketepiaci értéke megközelítette az 1,6 milliárd forintot.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.