A 12 milliárd forintos saját tőkével rendelkező zrt. fő feladatának tekinti a városüzemeltetési költségek optimalizálását, a város vagyonának növelését. A megtakarításokat a beolvadt cégek közös beszerzéseivel, a párhuzamosságok felszámolásával kívánják elérni – közölte a zrt. első embere. Az integráció előnyei közül Sági Géza kiemelte az egységes irányítási rendszer működtetését, a fejlesztési források ésszerű felhasználását és a létszám racionalizálását.
Ez utóbbival összefüggésben az MTI érdeklődésére elmondta: a munkabér jelentős tétel a kiadások sorában. Jelenleg mintegy ezer munkavállalója van a cégnek, s a havi munkabér eléri a 170 millió forintot. Az elmúlt hónapokban közel félszáz munkatársat nyugdíjaztak, s éltek az előnyugdíjazás lehetőségével is. Jövőre folytatják a munkaerő-gazdálkodás áttekintését az újonnan kialakított igazgatóságokon.
A zrt. szervezetében öt igazgatóság létesült. A gazdasági igazgatóság vezetője, Zsarku József a sajtótájékoztatón elmondta: a gazdasági társaságok sikeres beolvasztását tekinti fő céljának. Milanovich László, a távhő-szolgáltatási igazgatóság vezetője a lakóépületek fűtésének korszerűsítését, Somogyi Róbert ingatlangazdálkodási igazgató Győr lakásállományának minőségi bővítését emelte ki. Kerti Csaba beruházási igazgató a városrehabilitáció fontosságáról, míg Kövecses Péter városgazdálkodási igazgató a nagytérségi hulladékgazdálkodási rendszer gazdaságos és zökkenőmentes működtetéséről beszélt.
(MTI)
Jó hír: megszűnhetnek a dugók az M7-esen
