Az újfehértói férfi által bérelt garázsban csaknem 600 kilogramm ledarált mákgubót találtak zsákokban, valamint nagy mennyiségű vegyszert és eszközöket foglaltak le – mondta el a százados. Hozzátette: a mákgubót és az eszközöket a heroingyártás első fázisához, az ópiumfőzéshez használták.
A szóvivő tájékoztatása szerint az ukrán nő Újfehértón bérelt lakásában a nyomozók további 4 kilogrammnyi, morfin tartalmú anyagot foglaltak le. Fülöp Gergely arról is szólt, hogy a férfit és a nőt szerdán Nagykállóban igazoltatták, mert bűnügyi információk alapján kábítószerrel összefüggő bűncselekmény elkövetésével voltak kapcsolatba hozhatók. A nőnél 10 gramm barna színű, zselés állapotú, a gyorsteszt alapján drogot tartalmazó anyagot találtak. Az előzetes vizsgálat a nő szervezetében ópiumszármazék nyomát is kimutatta.
A nő és a férfi megtagadta a vallomástételt, de az ügyben nyomozó mátészalkai és nyíregyházi rendőrök eljutottak az általuk működtetett illegális droglaborhoz. A rendőrség mindkét gyanúsítottat őrizetbe vette és kezdeményezi előzetes letartóztatásba helyezésüket.
(MTI)
Antiszemita tartalmak miatt törölt bejegyzéseket a Grok, Elon Musk chatbotja
